DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A halo miatt áthelyezték a rajtlámpákat

Elsősorban a pole-pozícióst fenyegette az a veszély, hogy nem látja jól a startot jelző lámpákat. Az FIA ezért úgy döntött, megváltoztatja a fények hagyományos pozícióját.

A 2018-tól bevezetett fejvédő eszközzel kapcsolatos egyik aggodalom arra irányult, hogy a halo a rajtrácson kitakarhatja a versenyt elindító piros lámpákat. Az FIA reakcióként áthelyezte a melbourne-i versenypálya rajtlámpáit.

Az Albert Park célegyenesében – más pályákhoz hasonlóan – két helyen található lámpasor: az első adag legelöl, a második pedig korábban a rajtrács közepén helyezkedett el, hogy a hátrébbról induló versenyzők is jól láthassák. Ezt a második sort áthelyezik az első szomszédságába, csupán öt méterrel hátrébb, valamint alacsonyabb pozícióba. Melbourne-ben a pálya bal oldalán kapnak helyet.



„A halo miatt minden pályát megkértünk, hogy a lámpákat előírt magasságban helyezzék az aszfalt fölé. Egy második lámpasort is elhelyeztünk a szélre, ezúttal a bal oldalra” – beszélt az Autosport lapnak a halo miatt végrehajtott változásokról Charlie Whiting versenyigazgató. „Ez a második sor általában a rajtrács felénél kapott helyet. 2009 körül szerelték fel őket, amikor a hátsó szárnyak magasabbak lettek az autókon, néhány versenyző pedig panaszkodott, hogy nem látja az elöl levő fényeket.”

„Azóta a szárnyak alacsonyabbak lettek, így nincs is szükség a középső lámpákra. Ezért döntöttünk úgy, hogy máshol hasznosítjuk őket. A halóval a pole-pozíció tűnik a legrosszabb helynek, mert talán a versenyző nem látja a fényeket, talán csak a felét látja, és nagyon el kell fordítania a fejét. Ezt a második lámpasor, amely öt méterrel van hátrébb, kiküszöböli” – magyarázta Whiting, miért került új helyére a második sor.

A pilóták a pénteki első és második szabadedzés után is rajtgyakorlatot végezhetnek, hogy alkalmazkodjanak a lámpák új pozíciójához. Korábban az Ausztrál Nagydíjon a sűrű időbeosztás miatt nem volt példa rajtgyakorlatokra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: