DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Szocsi megijedt a fenyegetéstől?

A Formula-1 vezetősége nemrég bejelentette, hogy a gyenge versenyeket kirostálná a versenynaptárból. Úgy tűnik, az Orosz Nagydíj nem szeretne erre a sorsra jutni és változást tervez.

2014-es megérkezése óta feltűnően kevés izgalmat hozott Szocsi a Formula-1-be, a versenyek unalmasak és ingerszegények voltak, az előzéseknek is híján voltunk. A kevés pozíciócsere és a stratégiai variációk szűk lehetősége miatt szinte teljesen unalomba fulladt minden eddigi Orosz Nagydíj.

A Liberty Media és Ross Brawn néhány napja arról beszélt, hogy egy bajnoksághoz hasonlóan rangsorolnák az F1-es helyszíneket és a leggyengébb versenyek kihullanának, a helyüket pedig mások vennék át. Azerbajdzsán az egyik, igen mostohán kezelt versenyhelyszín, az izgalmak hiánya miatt azonban Szocsi pozíciója is inoghat.

Egyik évben sem bővelkedett izgalmakban az Orosz Nagydíj


A kanyargós, túlságosan sima pálya még a gumikat sem igazán vette igénybe, előzni pedig nagyon nehéz rajta. „A gumikímélő pályákon, mint amilyen Szocsi, a versenyzés nagy kihívás és mindig csak egy kiállást láthatunk. Az abroncsok nem mennek tönkre, semmi nincs, ami teljesítménykülönbséget generálna” – nyilatkozta még tavaly Ross Brawn.

A nagydíj új szervezői azonban most szeretnék ezt a helyzetet megváltoztatni. A pálya vonalvezetésének változtatását nem tartják lehetségesnek, másféle aszfalt alkalmazását, illetve néhány kanyar szélesebbé, vagy szűkebbé tételét azonban igen.

„Sajnos a szocsi pálya kevés lehetőséget kínál az előzésre. Charlie Whitinggal közösen keressük a megoldást erre a problémára, ami talán a lelátóról vagy a televízión át nem is lesz nagyon látható. Elméletileg az aszfalt típusának megváltoztatása, vagy bizonyos kanyarok kiszélesítése és beszűkítése egészen máshogy hathat a gumikra és eltérő taktikák is megjelenhetnek. Igaz nem hiszem, hogy ez már 2018-ban megtörténik, de keressük a lehetőséget, hogy javítsunk a jelenlegi helyzeten” – nyilatkozta Alexej Titov főszervező.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: