DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Idén is lesz Pirelli-gumiteszt

2017-hez hasonlóan 2018-ban is megkérte a gumigyártó a csapatokat, hogy segítsenek az új abroncsok fejlesztésében. Csakúgy, mint a tavalyi tesztnek, az ideinek is minden istálló résztvevője lesz.

Két évvel ezelőtt még csak az élcsapatok tesztelték a Pirelli új abroncsait, tavaly azonban már változott a helyzet. Az biztos, hogy az olasz gyártó idén eggyel lágyabb gumit is bevet, mégpedig a hiperlágyat (ez a keverék több versenyző szimpátiáját is elnyerte). Mario Isola ezúttal azt is elárulta, mire törekednek a Pirellinél a következő abroncsok gyártásánál.

Az már 100%, hogy 2018-ban is bevonják a csapatokat a gumik fejlesztésébe, árulta el a Pirelli vezetője: „Nagyon hasonló lesz, már megegyeztünk a tervről. Mindenki hajlandó segíteni nekünk, tehát ez sem fog különbözni a tavalyitól: a tíz csapat egy két napos száraz teszten vesz majd részt.”

„Közülük néhányan nedves körülmények között is menni fognak - de ezt nem egyszerű megszervezni, tehát csak pár napot tudunk szentelni az intereknek és a vizes gumiknak különböző csapatokkal” - folytatta az olasz szakember a tervek ecsetelésével.

 pirelli-teszt-2018



„Kész van és meg is egyeztünk, minden információt megosztottunk a csapatokkal és elfogadtattuk az FIA-val. A tesztnapok nekünk és a nekik is segítenek, tehát nem hiába szervezzük őket.”

Isola arra is rátért, milyen irányba mennének el a fejlesztést illetően: „Idén valamivel lágyabb abroncsokat szeretnénk alkotni minden keverékből, és a hiperlágy gumikat pedig még kettővel lágyabbá tennénk a tavalyi ultalágyaknál. Tehát ez egy teljesen új sorozat lesz, és ez majd lehetőséget ad nekünk a szélesebb választékra minden egyes pályánál.”

„Montrealban például lágyon, szuperlágyon és ultralágyon is lehet majd menni (tavaly csak szuperlágyon és lágyon). Tehát lehet egy, két vagy három kiállással is végigcsinálni egy versenyt. A lényeg, hogy a csapatok profitáljanak a dologból, mert ez a legfontosabb” - zárta az olasz szakember azzal, hogy a Pirellinél is változatos versenyekre törekednek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: