DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Tost szerint sokra viheti a Toro Rosso párosa

A tavalyi szezon végén különböző okokból kifolyólag nem tudták megmutatni, mire lehetnek képesek az F1-ben, de a „kisbikák” csapatvezetője szerint Pierre Gasly és Brendon Hartley is remek pilóta.

Pierre Gasly és Brendon Hartley egyaránt a 2017-es évad utolsó harmadában mutatkozhatott be a Formula-1-ben, miután előbb Danyiil Kvjat lett kegyvesztett a Toro Rossónál, majd Carlos Sainz átült a Renault-ba. A páros aztán az idei évre már állandó szerződést kapott a Red Bull fiókcsapatától – annak ellenére, hogy sokak szerint nem volt túl meggyőző a tavalyi produkciójuk. Franz Tost csapatfőnök szerint azonban ez csak a körülményeknek és az eleve nehéz kiinduló helyzetnek volt köszönhető:

„Nehéz időszakban érkeztek meg a Formula-1-be, mivel az autónk már nem volt olyan versenyképes, mint a szezon elején. Vittünk ugyan új alkatrészeket a versenyekre, de úgy tűnik, az ellenfeleink jobb munkát végeztek” – magyarázta a GrandPrix247.com hasábjain. „Ráadásul megbízhatósági problémáink is voltak, ami miatt rendre a mezőny végéről kellett indulniuk, ami szintén nem könnyítette meg az életüket. Mindig nehéz szezon közben beszállni a Formula-1-be, hiszen a többiek már több ezer kilométert megtettek az autóikkal, amelyeket így már jól ismernek addigra a csapataikkal egyetemben.”

hartley-gasly-tororosso-1



Tost Gaslyról és Hartley-ról is kiváló véleménnyel van: „Azt kell mondanom, mindkét versenyzőnk igazán gyors. Ha megnézzük a két pilóta eddigi eredményeit, Pierre megnyerte a Formula-2-es bajnokságot, aztán tavaly fél ponttal maradt le a japán Super Formula címéről. Látható, hogy megvan a tempója, ezért nagyon bízom benne.”

„Brendon nagyon sikeres volt a Porschével, hiszen kétszer is világbajnok lett, valamint a Le Mans-i 24 órást is megnyerte. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a tavalyi évad végén minden hétvégén versenye volt: egyszer az F1-ben, egyszer az LMP1-esek között. Ezek teljesen eltérő autók a kezelhetőségüket és a gumikat illetően, így nem könnyű egyikből a másikba átülni. Brendon nagyon jó munkát végzett, etapról etapra javult a teljesítménye.”

„Mindkettejük számára fontosak voltak a tavalyi futamok, hiszen így tisztában vannak vele, mire számíthatnak és azzal is, hol kell fejlődniük. Összességében azt mondhatom, rendkívül elégedett vagyok mindkét versenyzőnkkel, mivel úgy érzem, komoly potenciál rejlik bennük, s ha mi csapatként jó és versenyképes autót tudunk alájuk rakni, akkor jó eredményeket érhetnek el, ebben biztos vagyok.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: