DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Rahal szerint túlbecsülik Alonso tehetségét

Az IndyCarban versenyző amerikai nem tartja különlegesnek Alonso Indy 500-on való szereplését. Szerinte az F1-esek közül vannak még páran, akik a spanyol után tudják csinálni ezt.

Fernando Alonso tavaly döntött úgy, hogy belevág az IndyCar-kalandba, noha ez egyelőre csak egy versenyt jelentett számára. Mint ismeretes, a spanyol a Monacói Nagydíjat dobta az Indy500-ért, nem titkoltam azért, hogy megszerezze a hármas korona egy másik ékkövét is, az Indianapolis 500-as győzelmet. Mivel Zak Brown nem állta útját a tengerentúli kiruccanásnak, és Michael Andretti is szívesen fogadta a kétszeres világbajnok próbálkozását, Alonso belevágott. Az amerikai open-wheel széria talán köszönetet is mondhatna a spanyolnak, ugyanis kevésszer kapott akkora rivaldafényt a Speedway-en rendezett futam, mint akkor. Van azonban valaki, aki úgy gondolja, az egész dolog nem volt több, mint reklámfogás és szemfényvesztés.

Alonso_Indy



Ez az illető Graham Rahal, aki úgy véli, ennyi felkészülés mellett és ilyen autóval kötelező volt az, amit Alonsótól láttunk. „A Formula-1-ből mindenki megállás nélkül azt ismételgeti, hogy Alonso a legjobb, nagyon sokat halljuk ezt. Mondjatok azonban egy újoncot is, aki kapott egy teljes tesztnapot egyedül a Speedway-en. Soha nem volt ilyen” – majd cinikusan így folytatta az amerikai: „És akkor beleültetik Andretti egyik autójába, amik az elmúlt öt évben olyan autók voltak, akikkel keményen meg kellett küzdeni. Van egy különleges tehetségünk a legjobb autóban egy rakat teszt mellett. Rakjuk össze a darabokat, és a siker garantált lesz. Hozzátok ide Lewis Hamiltont vagy Sebastian Vettelt, mindketten megcsinálják ezt.”

Akik azt hitték, Rahal megállt ennyinél, tévednek. Pár dicsérő szó után folytatta a spanyol ostromlását. „Fernando nagyszerű. Bírom a fickót. Versenyzőként áll hozzá a dolgokhoz, és sok ilyen fickóra van szükségünk ezen a világon” – majd jött a csavar: „De hozzátok őt Belle Isle-ra, és ne adjatok neki tesztlehetőséget, ahogyan mi sem kapunk, így már más lenne a helyzet.”

Az amerikai nem véletlen tette le a voksát az említett verseny mellett, ugyanis megnyerte. A két detroiti futammal együtt összesen két győzelem jutott neki 2017-ben az összetettbeli hatodik hely mellett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: