DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Szurkolói csalódottak, Kubica és Rosberg nem

Nico Rosberg az utóbbi időben Robert Kubica menedzsereként is tevékenykedik. Véleménye szerint a lengyel pilóta sorsa nem pecsételődött meg, sőt, a jó irányba mozdult el a tesztpilótai státusszal.

Azzal, hogy a Williams is megnevezte második pilótáját erre az esztendőre, az utolsó hely is foglalt lett 2018-ra. Bár nagyon sokan reménykedtek benne, a Williams nem Kubicát választotta állandó pilótának, hanem Szergej Szirotkint. Ugyanakkor a rutinos lengyelt teszt- és tartalékpilótai státuszban mégiscsak szerződtette.

Nico Rosberg szerint Robert Kubica álmai a Formula-1-es visszatérésről a legkevésbé sem foszlottak szerte. Lengyel szurkolók egész hadserege nagyon csalódott most amiatt, hogy a Williams végül a rendkívül erős szponzori háttérrel jelentkező orosz mellett döntött.

Rosberg korábban Kubica ellen, most viszont Kubicáért harcol


A 2016-os világbajnok az Auto Motor und Sport szaklap hasábjain azonban éppen arról beszélt, hogy a tesztpilótai szerepkör nem kedvezőtlen a 32 éves lengyel pilóta számára. „Robert így rengeteg kilométert vezethet majd. Számára ez egy kiváló szerződés és egészen biztosan egy lépés a jó irányba” – kommentálta a helyzetet Rosberg.

A korábbi hírek alapján Kubica és stábja nagyjából nyolcmillió dolláros szponzori csomaggal rukkolt (volna) elő, ugyanakkor az Auto Motor und Sport tudni véli, hogy jelenlegi státuszában a versenyző kap majd fizetést a csapattól.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: