
Győzelem Hamilton és Rosberg előtt a 2000-es bragai gokart-vb futamon

2005-ben megnyerte az igen nagy presztízsű WSR 3.5 bajnoki címét

Az utánpótlás-sorozatban aratott sikere jutalmául még abban az évben megejthette első F1-es tesztjét a bajnok Renault-val

A dolgok innentől nagyon felgyorsultak: 2006-ra tesztpilótának szerződtette a BMW, de a Hungaroringen már debütálhatott is. Pontszerző lett, de technikai szabálytalanság miatt elvették 7. helyét

Ezen nem volt ideje sokáig bánkódni, hiszen nem sokkal utána Monzában, harmadik F1-es futamán már dobogós lett Schumacher és Raikkönen mögött!

A BMW 2007-re harmadik erővé nőtt, de Kubica számára hatalmas montreali balesete maradt a legélénkebb emlék: komolyabb sérülés nélkül megúszta, egy futamot kellett kihagynia

De ehhez is megjött a kárpótlás: egy évvel később már győztes lett a Kanadai Nagydíjon önmaga és a BMW máig legdicsőbb F1-es napján

A BMW kiszállása után 2010-re visszatérés a Renault-hoz

A közös terveket azonban nem szövögethették sokáig, 2011 februárjában Kubica súlyos karsérülést szenvedett egy olaszországi ralin, évekig eltartott a felépülésének folyamata

2013-ban raliautók vezetésével már nem volt gondja - abban az évben bajnok lett a WRC2-ben, de a nagyok között már nem ment neki ilyen jól

2016-ban merészkedett vissza az épített pályákra, és úgy tűnt, hogy a következő évre a WEC-ben versenyez a byKolles LMP1-es csapatával, azonban a szezonkezdet előtt elhagyta őket...

...és kissé váratlanul ismét berobbant a Formula-1-be: előbb a Renault-val tesztelt, most pedig a Williamsnél várja, hogy döntsenek sorsáról