DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Emiatt volt Verstappen lenyűgöző idén

Rengeteg balszerencse, némi sikerrel fűszerezve - címszavakban ez Max Verstappen 2017-es F1-es szezonja, főnöke azonban kiemelte, hogy mi nyűgözte le benne leginkább.

Nagyon felemásan alakult az idei év Max Verstappen számára: a holland pilóta hét versenyt is feladni kényszerült, szezon végére azonban belejött, és két győzelme mellé erős pontszerzésekkel tette le a névjegyét. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint komoly fegyverténynek bizonyult, hogy pilótája meg tudta őrizni hidegvérét azokban a pillanatokban, amikor a technika cserben hagyta őt, különösen azért, mert ezek a történések befolyásolhatták volna a felek közös jövőjét is.



„Szerintem Max előnyt kovácsolt a tapasztalatából, és versenyzés terén is nagyobb tudásra tett szert” – idézte a britet a Motorsport. „Könnyű megfeledkezni róla, hogy ez még csak a negyedik versenyszezonja volt. Leginkább az nyűgözött le engem, hogy hogyan kezelte a nehéz helyzeteket. Volt belőle pár, különösen a nyári hónapok során. De keményen dolgozott, minden héten megjelent a szimulátorban, a szorgalma első osztályú, képessége pedig megkérdőjelezhetetlen.

Horner szerint Verstappen remekül egyensúlyt tudott tartani a briliáns vezetési képességei és a megfelelő mértékű agresszivitás terén. „Kockázatvállaló, de nem felelőtlen módon” – mondta a csapatfőnök. „Nagyon izgalmas látni benne ezt a harci szellemet.”

Amikor arról kérdezték a britet, hogy a holland az olyan incidensek ellenére is lenyugodott-e, mint amilyenekben Magyarországon és Olaszországban keveredett Daniel Ricciardóval és Felipe Massával, így válaszolt: „Ezek voltak az egyedüli hibái idén, szűk a határ a hős és a főgonosz között. Összességében remekül vezetett, és mindkét pilótánk első osztályú munkát végzett.”

Verstappen idei szezonjának egyik legnagyobb visszhangot kiváltó momentuma az austini előzése volt - a holland szerint már sikerült megbékélnie a szabálytalan manőverért kapott büntetésével. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: