DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Lowe sajnálja, hogy Massa nem nyert Bakuban

Sok versenyző állította azóta, hogy megnyerhette volna a versenyt, de Paddy Lowe, a Williams technikai igazgatója kielemezte, hogy ez egyedül Felipe Massának sikerülhetett volna.

Mint ismeretes, a győzelemmel is szemező Felipe Massa végül a harmadik helyről feladta az azeri fordulót. A brazil a kilencedik helyről várta a piros zászlóval megszakított verseny folytatását. Amikor ez megtörtént, Massa lépésről-lépésre küzdötte magát előre, mígnem problémát jelzett a csapatának. Először a futam későbbi győztesével, Daniel Ricciardóval, majd másokkal szemben is pozíciókat vesztett. Fel kellett adnia. A bakui lehetett volna a tizenkettedik F1-es győzelme, valamint az első az egyetlen ponttal elveszített 2008-as bajnokság szezonzárója óta.

„Sokan odajöttek hozzám Baku után, hogy bárcsak nyertünk volna. A legtöbb versenyző forgatókönyvével nem értek egyet, azonban a Felipe-verzióval igen” – fogalmazta meg Lowe az Autosportnak. ”Ha nem hagyja cserben az autója, minden bizonnyal nyerhetett volna. Szomorú, hogy megfosztottuk egy győzelemtől az utolsó évében. Mindenki bosszús volt, de megtörténnek ilyen esetek a motorsportban.”

00117010_129



Lowe visszaemlékezett arra az időszakra, amikor Massa még Lewis Hamiltonnal vetélkedett a bajnoki címért, és elmondta, azóta milyen embernek ismerte meg a Formula-1-ből immáron végleg visszavonuló pilótát: „Évek hosszú során át láttam versenyezni. Csodáltam a stílusát, főleg 2008-ban, amikor nagyszerű vetélytársa volt Lewisnak. Akkoriban a McLarennél voltam. Mindannyian tudjuk, hogy rövid ideig világbajnok lehetett, elvégre világbajnok színvonalú versenyzőről van szó. Nagyszerű, hogy évekkel később együtt dolgozhattam vele, és nagyszerű volt emberként megismerni. Fantasztikus srác. Nincs olyan a paddockban, aki ne lenne a barátja. Jó vele együtt dolgozni, mert mindig vidám, és ez nem mondható el az összes versenyzőről.”

Ráadásul rangidősként hatalmas támogatást nyújtott a csapatújonc Lance Strollnak: „Kemény és megbízható versenyző, pont olyan, amire egy újoncnak szüksége van a garázs másik oldalán. Számos iránymutatást adott neki, ami igazán csodálatos és tiszteletreméltó. Ő ilyen típus.” 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: