DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Átépíthetik a Yas Marina pályát

Kritikák kereszttüzébe került az Abu Dhabi Nagydíj után a pálya vonalvezetése, többek szerint is ugyanis lehetetlen rajta előzni. Hermann Tilke máris az átépítését fontolgatja.

A jelek szerint igen gyorsan eljutott a pilóták panaszkodása a pálya tervezőjéhez, Tilke úrhoz, ugyanis már a jövő évi versenyhétvége előtt némi változtatást szeretne végrehajtani rajta, ezzel is segítve az előzések számának növekedését.

A vasárnapi nagydíj eléggé unalomba fulladt, a rajongók az évad egyik legrosszabb versenyének titulálták az Abu Dhabi Nagydíjat, főleg az első három-négy helyen nem történt abszolút semmi. Bár Lewis Hamilton és Max Verstappen próbált volna előzni, a technikás harmadik szektor lehetetlenné teszi a rivális közelről való követését.

Sok volt a vonatozás, főleg az első négy-öt helyen


„A verseny nem volt látványos. A világbajnokság már eldőlt, ez is szerepet játszott, de az új szabályok alapján megépített autókkal nagyon nehéz előzni” – nyilatkozta a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff. Már a verseny után a Sky F1-nek elismerte Hermann Tilke, egy kanyart feltétlenül megváltoztatna, hogy nagyobb izgalmak legyenek, de nem részletezte, hogy melyiket.

„Van egy ötletünk egy kanyar átváltoztatására. Alapvetően kis változás, de mégis úgy gondoljuk, hogy nagyobb hatása lesz. Egyelőre tárgyalunk a dologról” – ismerte el a tervező. „A leggyorsabb autó volt a lassabb előtt, ezért nem tudott előzni senki. Mit lehet tenni? Talán az autó, talán a pálya hibája” – tette hozzá a szakember.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: