DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Alonso: Nincs csodagombunk

Fernando Alonso előre sejtette, hogy a kvalifikáció során némileg vissza fognak esni, de nagyon is elégedett a rajthelyével. Rámutatott a legfőbb hiányosságra, de a versenyen sikert érhetnek el.

Mindhárom szabadedzésen saját magához képest kiválóan szerepelt a McLaren-Honda, rendre az első tízben végzett mindkét versenyautó, sőt a hetedik-nyolcadik hely is reálisnak tűnt. Egészen az időmérő edzésig, amikor is a riválisok előhúzták a cilinderből az időmérős motorbeállításokat, innentől pedig Alonso és Vandoorne máris hátrányba került.

„Boldog vagyok a 11. hellyel, ezt érdemeltük a teljesítményünk alapján. Nem hinném, hogy szupergyorsak voltunk az időmérőn, de nem is feltétlenül fontos, hogy bejussunk a Q3-ba a kilencedik, vagy a tizedik helyre, aztán használt szett abroncsokon rajtoljunk. Főleg úgy, hogy a mögötted jövők frissebb szetten támadnak” – nyilatkozta Fernando Alonso.

A McLaren egyensúlya jó, az extra motorerő hiányzott most is


„A futamon most mi leszünk azok, akik ebből előnyt kovácsolunk. A kvalifikáción kihoztuk a maximumot, de amikor elérkezünk a legfontosabb részhez, úgy tűnik, mindenki más megnyomja a varázsgombot a motorja időmérős beállításaihoz és akkor visszaesünk. Az autó egyensúlyával viszont nagyon elégedett vagyok, egész hétvégén kitűnő volt” – mutatott rá a pozitív és negatív dolgokra a kétszeres világbajnok.

„A harmadik edzésen a hetedik és nyolcadik helyet csíptük meg, a hosszú etapokon pedig kifejezetten versenyképesnek tűnik az autó, vasárnap a versenytempónkkal sokat nyerhetünk. Jó esélyünk van pontokat szerezni. Remélem, jó show-t láthatnak a nézők, komoly izgalmakkal, mivel már senkin sincs hatalmas nyomás. A fontosabb pozíciók nagyrészt eldőltek, lehet élvezni a versenyt” – tekintett előre Alonso.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: