DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Vettel: Hamilton nem jelentett fenyegetést

A borzalmas időmérő után Hamiltonnak csoda kellett volna a győzelemhez. Végül Vettel hibátlan versenyzéssel megnyerte a Brazil Nagydíjat, szerinte a brit nem jelentett veszélyt rá.

Lewis Hamilton alaposan elbaltázta az interlagosi időmérő edzést, miután a falnak ütközött már a Q1 elején és így mért idő nélkül zárta a kvalifikációt. A Mercedes kihasználta a lehetőséget, és amit lehetett, kicserélt az immáron négyszeres világbajnok brit pilóta autójában, aki a bokszutcából rajtolt.

Végső soron a teljesen friss és feltekert Mercedes-erőforrás roppant nagy előnyt jelentett Hamiltonnak, akinek a rajtnál is szerencséje volt, mert hatan kiütötték egymást előle már az első körben. A vezetése azonban élményszámba ment, mindössze 5,4 másodperccel kapott ki a futamgyőztes Sebastian Vetteltől és lett negyedik.

Miután Vettel a második kockából indulva lerajtolta a pole-pozícióból nekiiramodó Valtteri Bottast, meg is alapozta futamgyőzelmét. Az első három tempója nagyjából konstans volt, a német igyekezett a gumijaira is figyelni, de nagyon nem pihenhetett, mert Bottas folyamatosan nyomás alatt tartotta. Hátulról közben veszélyes tempóban közeledett a vezető trióra Lewis Hamilton, de amikor Kimi Raikkönen mögé ért, már kezdett kifogyni a szuperlágy abroncsaiból a szufla.

Vettel kontrollálta a versenyt a rajttól a célig


Hamilton a rajtpozíciója ellenére huzamosabb ideig vezette a Brazil Nagydíjat, mert hosszabb első etapot futott a lágy keverékkel. „Hogy Hamilton felzárkózása aggodalommal töltött-e el? Nem igazán. Nyilván láttam, hogy éppen előttem van, amikor kiment kerékcserére a hosszabb első szakasza után, így tudtam, hogy egy bokszkiállásnyi időt kellene behoznia rajtam. Így is bejött neki a taktika, idén már nem először látjuk, hogy egy fordított stratégia előnyösebb” – nyilatkozta Sebastian Vettel.

„A fordított gumistratégia nem igazán vonzó, ha elölről indulunk, ha valaki azonban a hátsó sorokba kényszerül, beválhat. A pálya a végére elképesztően jól tapadt, így egyértelműen a szuperlágy abroncsok voltak gyorsabbak. Ettől függetlenül el kell ismerni, hogy Lewis hihetetlenül gyors volt a versenyen. Bár nem hiszem, hogy valójában fenyegetést jelentett volna” – tette hozzá a négyszeres világbajnok német, akinek valószínűleg még volt némi tartalék az abroncsaiban.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: