DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Verstappen nyert, Hamilton 9. hellyel is világbajnok

Max Verstappen könnyedén győzött Mexikóban, miután a rajtot követően Sebastian Vettel és Lewis Hamilton is hátraesett. A nagyot hajrázó német nem tudott elég pontot gyűjteni, így Hamilton bajnoki címet ünnepelhet.

Az első három helyről induló Verstappen, Vettel és Hamilton között jósolt tűzijáték menetrendszerűen megérkezett a rajt után, ráadásul még hevesebben is alakult, mint azt várni lehetett. A három autó hasonlóan jól rugaszkodott el, és komoly szélárnyékos helyezkedésbe kezdtek egymással az 1-es kanyarig tartó közel 900 méteres sprintben. A féktáv előtt egy ponton a Red Bull, a Ferrari és a Mercedes szinte egyvonalban is haladt, végül a belső ívet megragadó Vettel fordult el elsőként. Verstappen azonban vele tartott, és a kanyarkombinációban a két autó össze is ért. Megingásuk kapóra jött Hamiltonnak, aki megpróbált elbújni kettőjük mellett, a kijáratnál pedig a külső íven találta magát. Verstappen ragadta meg a vezetést, a hátulról érkező Vettel azonban most a Mercedeshez is hozzáért, ami mindkét bajnokesélyes autójában kárt tett.

verstappen_2



Vettel az első szárny cseréje, Hamilton jobb hátsó defekt miatt volt kénytelen az első kör végén a bokszba poroszkálni, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy a két főszereplő a mezőny hátuljára esett vissza. A Ferrari veszítette a kevesebb időt, így azonnal elkezdhette levadászni a riválisokat, Hamilton azonban több mint húsz körig leragadt az utolsó helyen a szintén kényszerű bokszkiállásból visszatérő Carlos Sainz mögött, ekkorra pedig körhátrányba is került. „Szándékosan csinálta” - hallhattuk Hamilton Vettellel kapcsolatos kérdését a Mercedes csapatrádiójában, amit mérnöke nem akart megerősíteni.

Az élen a kavarodás miatt Verstappen mögött érdekes sorrend alakult ki: Bottas, Ocon, Hülkenberg és Perez követte az előnyét fokozatosan építgető hollandot. Vettelnek a második helyig kellett feljönnie, hogy matematikailag még életben tartsa bajnoki esélyeit.

Előzetesen is kemény versenyt jósoltak az autók technikájának a megszokottnál nagyobb tengerszint feletti magasság, és emiatt valamivel ritkább levegő miatt, és talán a Renault-erőforrásokon is az ebből fakadó gyengébb hűtés fogott ki, amikor a három érintett csapat is elveszítette egy-egy pilótáját. A rajtbüntetéssel induló Daniel Ricciardo nagyon korán kiállt, majd Nico Hülkenberg is elkönyvelte zsinórban harmadik kiesését, miközben ismét dobogóközelben volt. Végül a 32. körben Brendon Hartley Toro Rossója gyulladt ki, miatta pedig virtuális biztonsági autós időszakot rendelt el a versenyirányítás, amely alatt szinte mindenki megejtett egy „olcsó” bokszkiállást. Ez segített Raikkönennek abban, hogy átugorja a korábban kereket cserélő Ocont a dobogóért.

DNVVgcnW0AYOX66

A friss gumikon Vettel és Hamilton is agilisabbá váltak, a Ferrari pilótája tíz körrel a vége előtt feljött a negyedik helyig, és Raikkönen állt előtte, több mint 20 másodperces távolságban. A finn lelassíthatott volna az érdekében, de mivel Bottastól még ő is legalább ennyivel el volt maradva, nem volt reális, hogy Vettel befoghassa a Mercedest. A láthatóan nehezebben előző Hamilton eközben a 10. helyen ragadt le Fernando Alonso mögött, akivel egész komoly csatába keveredett, és bár semmi nem múlt rajta, így is lebirkózta a spanyolt a 9. pozícióért. Mivel azonban Vettel nem tudott az első két hely valamelyikére kerülni, Hamilton mai eredményétől függetlenül is behozhatatlanná vált a tabellán két futammal a szezon vége előtt, így a mezőny közepén célba érve ünnepelhette negyedik világbajnoki címét.

A negyedikként befutó Vettel mögött Ocon az 5., Stroll pedig a 6. hellyel lehetett felettébb elégedett, Perez pedig hazai közönsége előtt hozott egy 7. pozíciót.

A Red Bull győzelméhez viszont nem férhetett kétség ezen a napon, Max Verstappen karrierje harmadik diadalát szerezte az F1-ben. 

 

A Mexikói Nagydíj végeredménye:

# Versenyző Csapat Kör Idő/Hátrány
1 Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer 71 1:36:26.550
2 Valtteri Bottas Mercedes 71 19.678
3 Kimi Räikkönen Ferrari 71 54.007
4 Sebastian Vettel Ferrari 71 1:10.078
5 Esteban Ocon Force India-Mercedes 70 +1 kör
6 Lance Stroll Williams-Mercedes 70 +1 kör
7 Sergio Pérez Force India-Mercedes 70 +1 kör
8 Kevin Magnussen Haas-Ferrari 70 +1 kör
9 Lewis Hamilton Mercedes 70 +1 kör
10 Fernando Alonso McLaren-Honda 70 +1 kör
11 Felipe Massa Williams-Mercedes 70 +1 kör
12 S.Vandoorne McLaren-Honda 70 +1 kör
13 Pierre Gasly Toro Rosso-Renault 70 +1 kör
14 Pascal Wehrlein Sauber-Ferrari 69 +2 kör
15 Romain Grosjean Haas-Ferrari 69 +2 kör
- Carlos Sainz Renault 59 -
- Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 55 -
- Brendon Hartley Toro Rosso-Renault 30 -
- Nico Hülkenberg Renault 24 -
- Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 5 -
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: