DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamilton sakkot játszik Vettellel

Egy sakkjátszmának látja a vb-küzdelmet Lewis Hamilton: jelenleg övé a nyerő felállás, de az ellenfél még fordíthat. A brit és Sebastian Vettel is meg akarja nyerni a hátralevő versenyeket.

Már az USA Nagydíjon bebiztosíthatja világbajnoki címét Lewis Hamilton, ha legközelebbi üldözője, az 59 pontra levő Sebastian Vettel versenye balul sül el – ahogyan az elmúlt három hétvégén történt. Ha Hamilton győz, Vettel pedig csak hatodik, illetve ha a Mercedes-pilóta második, ferraris ellenfele pedig legfeljebb kilencedik, már Austinban negyedik világbajnoki címét szerzi az angol versenyző. Amikor a szombati időmérőt követő sajtótájékoztatón erről kérdezték, Hamilton nem nyilatkozott elbizakodottan:

„Ez olyan, mint egy sakkjátszma. Jelenleg sakkot adtam, de még hosszú a játék. Száz pontot lehet megszerezni idén. Sebastian és a csapata olyan keményen fog dolgozni, amennyire csak tudnak, és ki tudja? Én még mindig úgy vélekedek, hogy a legvégéig el fog húzódni. Szerintem a következő négy versenyen mindent bele fognak adni, ugyanakkor én is a végsőkig kimerítem a tartalékaim, hogy védekezzek” – idézi a Formula1.com a pole-pozíciót megszerző Hamiltont.



„És nem csupán védekezni fogok, hanem tényleg a maximumra törekszem, hogy megnyerjem ezeket a versenyeket. Győzni akarok, erre hajtok. Az pedig természetes, hogy a versenyek megnyerése pontokat jelent, így a bajnoki cím is eldől. Ezért vagyok itt” – hangoztatta azt Hamilton, ami azóta alapelve, hogy átvette a bajnokság vezetését: nem fogja beosztani előnyét, győzni akar a hátralevő versenyek mindegyikén.

Ugyanerre az újságírói felvetésre a Hamilton mellett ülő Vettel így reagált: „A dolog egészen egyszerű. Győznünk kell, aztán megnéznünk, mire elég. Nem abban a pozícióban vagyunk, amelyben lenni szeretnénk, de továbbra is van esélyünk. Erre kell ráhajtanunk. Az autónk megvan hozzá, megnyerhettük volna vele az elmúlt három versenyt. Nem így alakult, de nem látom okát, hogy ne győzhetnénk ezzel a csomaggal a következő négy versenyen, holnaptól kezdődően” – nyilatkozott a Hamilton megelőzésében reménykedő német.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: