DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Felhergelte a Red Bullt Verstappen büntetése

Max Verstappennek a díjátadó előtt, a pihenőszobában szóltak, hogy elvették tőle a harmadik helyet, az ítélet pedig Christian Hornert és a pilóta apját is feldühítette. Utóbbi a közösségi médiában esett neki az FIA-nak.

verstappen_1



A Red Bull holland pilótája az USA Nagydíj hajrájában friss gumikkal a dobogóért hajtott, Kimi Raikkönen pedig csak néhány kanyar híján nem tudta kivédekezni a támadást, így Verstappen párszáz méterrel a leintés előtt megelőzte őt. Ám mivel a 20 éves pilóta a kerékvetőre ráhajtva mind a négy kerekével elhagyta a pályát az előzés pillanatában, öt másodperces büntetést rótt ki rá a versenyirányítás, amivel visszacsúszott a negyedik helyre, a dobogót pedig mégis Raikkönen kapta meg.

„Ma egész nap láthattunk a pályát elhagyó autókat, és senkit nem vizsgáltak emiatt, szóval szerintem hihetetlenül kemény bánásmód, hogy Maxnek ezért büntetést adtak. Teljesen hibás hozzáállás” - nyilatkozta a Red Bullt irányító Christian Horner azonnal, amint megtudta a döntést.

„Persze ki fogjuk majd elemezni, de ami engem illet, tisztességes, kemény küzdelem zajlott, és szerintem rosszul ítélkeztek a versenybírók, mivel megharcolt a pozíciójáért. Egész nap, egész hétvégén lementek a pályáról autók, ezért nem tartom helyesnek, hogy éppen a hétvége ezen szakaszában rójanak ki rá egy büntetést.”

De még csak nem is Horner volt a leginkább felháborodva a Red Bull garázsában. A pilóta apja, Jos Verstappen néhány nem túl hízelgő jelzővel illette az FIA-t Twitteren, és az alábbi képet is megosztotta, amelyen a szervezetet a mozaikszó betűire angol megfelelőt találva a „Ferrari Nemzetközi Segítőiként” nevezte meg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: