DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Feltámadt a Mercedes, Hamiltoné a pole Sepangban

A brit F1-es pilóta első Q3-as körével hódította el az pole-t a Malajziai Nagydíjra, miután Kimi Raikkönen hibázott második próbálkozásán - Sebastian Vettel még az első szakaszból sem jutott tovább motorhibája miatt.

A harmadik szabadedzésnél melegebb és naposabb időben kezdődött el a Malajziai Nagydíj időmérő edzése, s noha a zöld lámpák kigyulladásakor Sebastian Vettel autóját még lázasan szerelték, a német pár perc elteltével kihajthatott a sepangi pályára. Ám a négyszeres világbajnok két, lágy gumikon megtett installációs köre után visszatért a bokszba újabb szervízelésre - egyedül az élmezőny tagjai, a két Mercedes, Kimi Raikkönen és Max Verstappen teljesítette első köreit a sárga jelzésű abroncsokon.

Vettel három perccel a leintés előtt még a bokszban állt, s bár úgy tűnt, hogy a Ferrari az utolsó pillanatokig kivár majd, a német pilóta végül maradt a helyén, így mért kör nélkül, utolsóként esett ki a Q1-ben. A bajnok drámája kissé elvonta a figyelmet a hátsó régiók küzdelméről, az utolsó másodpercekben a két-két Sauber és Haas búcsúzott még Vettel mellett - nem alakult fényesen ez a délután a Ferrari-motoros autók számára.



A második szakaszban természetesen már senki sem próbálkozott a lágy gumikkal, Kimi Raikkönen pedig ideiglenesen teljesítette feladatát, ugyanis az élre lőtte be Ferrariját, Verstappen, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas elé. A holland mindössze öt ezreddel maradt el a finntől, meglepőbb volt viszont Daniel Ricciardo lemaradása - az ausztrál hátránya már fél másodpercre rúgott.

Az élen nem történt változás a továbbiakban, a búcsúzók közé pedig a két-két Williams és Toro Rosso, valamint Jolyon Palmer iratkozott fel. Meglepő, hogy Stoffel Vandoorne másfél tizedet adott Fernando Alonsónak, Pierre Gasly viszont nem szégyenkezhetett, miután első F1-es időmérőjén ugyanennyivel maradt el csapattársától, Carlos Sainztól.

Az időmérő edzés záró szakaszában nagyon vegyes volt az élmenők sorrendje: a két Mercedes szendvicsbe tette Raikkönent, Ricciardót és Verstappent, Hamiltonnal az élen - a ferraris finn hátránya több mint két, honfitársáé csaknem kilenc tizedre rúgott. A listavezető utolsó körén erővesztésre panaszkodott, ám a Mercedes jelezte, semmilyen probléma nem ütötte fe a fejét.

A brit nem tudott javítani, ahogyan Kimi Raikkönen sem - a két Red Bull pedig nem tudott előrébb kerülni, így Hamilton megszerezte pályafutása hetvenedik pole-pozícióját Malajziában a finn, Max Verstappen, Daniel Ricciardo és Valtteri Bottas előtt.

A Mercedes finnje nem tudott eléggé felpörögni a végére, de még így is csaknem nyolc tizedet adott a középmezőny legjobbaként záró Esteban Oconnak, Stoffel Vandoorne pedig élete legjob F1-es kvalifikációját futotta hetedik helyével, több mint egy tizeddel Fernando Alonsót megelőzve.

Az időmérő edzés végeredménye:

# Pilóta Autó Motor Köridő Hátrány
1  Lewis Hamilton  Mercedes Mercedes 1'30.076  
2  Kimi Raikkonen  Ferrari Ferrari 1'30.121 0.045
3  Max Verstappen  Red Bull TAG 1'30.541 0.465
4  Daniel Ricciardo  Red Bull TAG 1'30.595 0.519
5  Valtteri Bottas  Mercedes Mercedes 1'30.758 0.682
6  Esteban Ocon  Force India Mercedes 1'31.478 1.402
7  Stoffel Vandoorne  McLaren Honda 1'31.582 1.506
8  Nico Hulkenberg  Renault Renault 1'31.607 1.531
9  Sergio Perez  Force India Mercedes 1'31.658 1.582
10  Fernando Alonso  McLaren Honda 1'31.704 1.628
11  Felipe Massa  Williams Mercedes 1'32.034 1.958
12  Jolyon Palmer  Renault Renault 1'32.100 2.024
13  Lance Stroll  Williams Mercedes 1'32.307 2.231
14  Carlos Sainz  Toro Rosso Renault 1'32.402 2.326
15  Pierre Gasly  Toro Rosso Renault 1'32.558 2.482
16  Romain Grosjean  Haas Ferrari 1'33.308 3.232
17  Kevin Magnussen  Haas Ferrari 1'33.434 3.358
18  Pascal Wehrlein  Sauber Ferrari 1'33.483 3.407
19  Marcus Ericsson  Sauber Ferrari 1'33.970 3.894
20  Sebastian Vettel  Ferrari Ferrari idő nélkül  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: