DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Egyre több csapat összpontosít 2018-ra

Dilemma a Formula-1-es istállók számára az utolsó néhány verseny, ugyanis ilyenkor többnyire már inkább a jövő évre fordítják figyelmüket. De mi a helyzet akkor, ha éles csatában vannak a jobb helyezésért?

Éppen ez a kellemes problémája van a Haas-Ferrari istállónak is. Senki nem akarja teljesen dobni az aktuális évet, ha az év végi helyezésén még javíthat vagy ronthat – akár többet is, de a következő szezonban használatos versenyautó fejlesztésének már régen itt az ideje. A Haas komoly csatában van még a hatodik-hetedik helyért az összetettben, így teljesen még nem adhatja fel az idei autót.

A Szingapúri Nagydíjon ugyan sikerült a pontszerzés Romain Grosjean részéről, de a Renault és a Toro Rosso is jócskán távolodott Gene Haas csapatától a konstruktőri világbajnokságban, köszönhetően erős pontszerző helyüknek. Günther Steiner csapatfőnök elismerte, hogy a VF17-es fejlesztésére már csak kevés energiát fordítanak, de teljesen még nem vetik el, a fókusz azonban már 2018-on van.

„Már augusztusban eldöntöttük, hogy forrásaink zömét már a 2018-as versenyautó fejlesztésére fordítjuk. Ha ugyanis ebben a pillanatban döntenénk el, hogy valami alapvetően újat kitalálunk erre az évre, máris késő lenne, nem készülne el a szezon végéig sem” – nyilatkozta a csapatfőnök.

Nagyon komplex folyamat egy F1-es autó megtervezése


Ugyanakkor a Haas nem adja fel a harcot az idei jobb helyezésért és valószínűsíti, hogy a középmezőny többi istállója is ugyanebben a cipőben járhat. „Már márciusban részben elkezdtük a jövő évi fejlesztéseket is. Jól meg kell terveznünk, mert meglehetősen komplex dolgokról beszélünk. De biztos vagyok benne, hogy mindenki más is azóta dolgozik a 2018-as autóján” – tette hozzá Steiner.

„Még mindig szeretnénk elérni az összetett hetedik helyet idén, de legalábbis a lehető legjobb eredményt kihozni a szezonból. Egyáltalán nem adtuk fel az évet. Szingapúr az egyik legkevésbé fekvő pálya nekünk, előre tudtuk, így is sikerült két pontot szereznünk, amivel elégedettek lehettünk. Most kőkeményen kell dolgozni, mindenki motivált a csapaton belül, a legjobbját nyújtja” – tekintett előre a Haas-főnök.

„Remélhetőleg a többi pályán nem leszünk ennyire hátul már, legutóbb ugyanis a balesetek nélkül nemigen szereztünk volna pontot. A középmezőny olyan szoros, hogy bármikor bármi megtörténhet, egy hullámvasút mindenkinek az év. Mindent megteszünk azért a hetedik helyért” – zárta gondolatait Steiner.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: