DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Mi történt Vettel kormányával a Hungaroringen?

A 2017-es Magyar Nagydíjat Sebastian Vettel meghibásodott kormánnyal nyerte meg, óriásit harcolt a Ferrarival a célig. Mi volt a gond, amiért fokozatosan egyre romlott a német pilóta kormányzása?

A publikumot a Magyar Nagydíj óta érdekelte, hogy pontosan mi okozta Sebastian Vettel problémáját a kormánnyal. A Ferrari időközben megfejtette és meg is oldotta a gondot, nem számítanak arra, hogy bármikor is újra előjönne. Embert próbáló futama lett így a négyszeres világbajnoknak, hogy némi csapattársi segédlettel az elromlott autót is be tudta hozni az élen.

Vettel így is meg tudta nyerni a versenyt


Ha visszaemlékszünk, Sebastian Vettel vezető helyen haladt, amikor a rádión beszólt a csapatnak, hogy ferdén áll a kormánya. A jelenség a versenyt televízión át követőknek is jól látható volt, teljesen egyenes haladás közben is balra állt a német versenyző kormánya. De hogyan emlékszik vissza az esetre az érintett?

„Már a verseny kezdetétől kezdve kicsit balra állt a kormányom. A versenymérnököm, Riccardo Adami arra kért, hogy legyek szíves és kerüljem el a rázóköveket. Egyből arra gondoltam, hogy a Hungaroringen mégis ezt hogy csináljam komoly időveszteség nélkül? Néhány körrel a biztonsági autós fázis után még inkább elkezdett balra állni a kormánykerék” – emlékezett vissza a probléma kezdetére Sebastian Vettel.

Így nem könnyű a Hungarorigen versenyezni

„Muszáj voltam belenyugodni, hogy kénytelen leszek így végigcsinálni a versenyt. Egyetlen másodperc pihenési időm sem akadt, mivel kicsit még az egyenesben is bűvészkednem kellett, ráadásul körről körre mindig kicsit romlott a helyzet” – tette hozzá a német pilóta, akinek szerencséje volt, hogy ez a jelenség a Hungarorigen jött elő és nem mondjuk Monte Carlóban, ahol a kormány teljes oldalirányú játékára szükség van minden körben.

A csapat azonban már Belgium előtt rájött a probléma okára és azóta meg is oldotta. „Természetesen mély vizsgálatnak vetettük alá a gondot okozó területet és egyértelmű lett, hogy a nyomtávrúddal akadt technikai gond. Azóta már megoldottuk és kétlem, hogy a jövőben újra nehézségünk adódna az alkatrésszel. Egyébként idén korábban sosem hibásodott meg” – tette hozzá Vettel, aki az idény mind a tizenhárom eddigi versenyén célba ért és pontokat is szerzett, többnyire a dobogón.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: