DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

FP1: A Mercedes előnye egy másodperc Monzában

A Ferrarik előtt Hamilton és Bottas uralta az Olasz Nagydíj első szabadedzését, amely egésze során esőcseppeket jelentettek a versenyzők, csapadék azonban csak kis adagban érkezett.

z eső lehetősége végig riogatott a 90 perces első monzai szabadedzésen: a csapatok és pilóták számos alkalommal jelentettek vízcseppeket a pályán, egy ízben pedig a lelátókon is nyíltak az esernyők: igaz, ez épp a tréning felénél történt, mikor a csapatok az első szett abroncsot szerelték le az autókról és adták vissza a Pirellinek. 20 perccel a vége előtt ugyancsak érkezett egy adag csapadék, amely kis időre újra távol tartotta a versenyzőket a pályától, leszámítva a hazai közönség előtt kimerészkedő és csúszós aszfalton rajtokat gyakorló Ferrarit.

A tréning során a Mercedes két versenyzője váltogatta egymást az első helyen. Lewis Hamilton már a 10. percben élre állt – futólag Massa rendelkezett a legjobb idővel, még egy 1:25-ös eredménnyel –, a brit rövidesen 1:22,861-re faragta a legjobb időt lágy abroncson, melyre Valtteri Bottas 1:22,523-mal válaszolt. Bottas még három tizedet lefaragott ebből a köridőből az első fél órában, majd néhány perc múlva már 1:22,086-nál tartott.

Ezt követték az edzés második felében a szuperlágy gumis körök: Bottasnak több próbálkozás ellenére sem sikerült javítania, Lewis Hamilton azonban áttörte az 1:22-es határt 1:21,729-cel. Ezt az edzés 53. percében 1:21,537-re faragta, amely az első szabadedzés legjobb körének bizonyult.

Hamiltont és a mögötte 0,435 másodperccel záró Bottast a két Ferrari követte, melyek különleges, az istálló 70. évfordulóját ünneplő festéssel versenyeznek hétvégén: a harmadik Sebastian Vettel lemaradása azonban már 1,115 másodpercet tett ki. Vettel és Raikkönen mögött a két Red Bull következett, Ricciardo és Verstappen sorrendjében, akik motorcsere miatt 20 és 15 helyes rajtbüntetést kaptak hétvégére.

Olaszországban ígéretes tempót diktált a Force India, melynek versenyzői hetedik-nyolcadik pozícióban zártak, de az edzés korábbi szakaszában negyedik pozícióban is megfordultak. Stoffel Vandoorne kilencedik ideje – 1,9 másodperc hátrányban – meglepő annak fényében, hogy Monza az a pálya, ahol a McLaren-Honda a legkevésbé bízhat egy jó eredményben. 10. helyen végzett Felipe Massa, aki 37-tel a legtöbb kört teljesítette az edzésen – hozzá képest Alonso, Hülkenberg és Ericsson csak 17-ig jutott.

 



Új motort és ezzel együtt 35 rajthelyes büntetést kapott Fernando Alonso, a McLaren azonban cselhez folyamodott: az erőforrást a két szabadedzés között kiszerelik, és a spanyol a régi specifikációval folytatja a hétvégét. Így a rajtrács végéről kell kezdenie az MCL32-nek rendkívül kedvezőtlen pályán, Monzában, de Szingapúrban, egy jóval kevésbé lóerőhangsúlyos helyszínen hátrasorolás nélkül használhatja a szinte teljesen friss motort. A 15. időt futó Alonso autójára az edzés első szakaszában a halo is felkerült: Spa után újabb versenyzők tesztelték a 2018-ban kötelező fejvédőt, a mclarenes mellett Carlos Sainz – szintén hátrasorolják motorcsere miatt, őt 10 hellyel – és Pascal Wehrlein.

A Haas egyik autóját a Ferrari-tartalék Antonio Giovinazzi vezette volna ezen a szabadedzésen, mint számos másik tréningen idén: de mivel esélyes van rá, hogy ez marad az egyetlen nagyrészt száraz pályás edzés a hétvégén, a csapat inkább visszaültette Kevin Magnussen a VF-17-be. Giovinazzi egy másik nagydíjon kapja meg a lehetőséget.

Minden autó épségben fejezte be az első edzést, még ha a vizes pálya hordozott is némi kockázatot: Sainz megpördülése a Parabolicában a legkomolyabb incidens volt mindegyik közül. Kisebb vezetői hibák, köztük elsősorban az első sikán elmérése – majd a táblák közötti cikázás – azonban nagy számmal akadtak.

Az edzés eseményei részletesebben élő közvetítésünkben követhetők vissza.

 

Az 1. szabadedzés eredménye:

  Versenyző Csapat Köridő Hátrány Körök
1 Lewis Hamilton Mercedes 1:21.537 - 28
2 Valtteri Bottas Mercedes 1:21.972 0.435 31
3 Sebastian Vettel Ferrari 1:22.652 1.115 24
4 Kimi Raikkonen Ferrari 1:22.689 1.152 28
5 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1:22.742 1.205 28
6 Max Verstappen Red Bull/Renault 1:22.749 1.212 23
7 Sergio Perez Force India/Mercedes 1:23.317 1.780 36
8 Esteban Ocon Force India/Mercedes 1:23.400 1.863 34
9 Stoffel Vandoorne McLaren/Honda 1:23.465 1.928 24
10 Felipe Massa Williams/Mercedes 1:23.561 2.024 37
11 Carlos Sainz Toro Rosso/Renault 1:23.680 2.143 22
12 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1:23.973 2.436 22
13 Lance Stroll Williams/Mercedes 1:23.991 2.454 30
14 Daniil Kvyat Toro Rosso/Renault 1:24.012 2.475 27
15 Fernando Alonso McLaren/Honda 1:24.015 2.478 17
16 Romain Grosjean Haas/Ferrari 1:24.079 2.542 22
17 Nico Hulkenberg Renault 1:24.542 3.005 17
18 Jolyon Palmer Renault 1:25.166 3.629 21
19 Pascal Wehrlein Sauber/Ferrari 1:25.223 3.686 26
20 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1:25.687 4.150 17
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: