DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Mick Schumachert lenyűgözte édesapja Benettonja

Igazi F1-es történelemórának lehettek szemtanúi a helyszínen lévők, hiszen a Belga Nagydíj előtt Mick Schumacher elvitte egy körre édesapja világbajnoki címet nyert Benettonját a spái aszfaltcsíkon.

Michael Schumacher neve összeforrt a spái pályával: a hétszeres világbajnok hat alkalommal nyert már itt, és olyannyira erősnek bizonyult ezen a helyszínen, hogy egyszerűen „Schumi nappalijaként” hivatkoztak rá rajongók. 26 évvel debütálását, és 25 évvel első F1-es győzelmét követően nem csak Lewis Hamilton szombati rekordbeállítása kapcsán került szóba a neve, hanem azért is, mert arra a bizonyos ’92-es sikerre emlékezve fia, Mick Schumacher vezethette a Benetton B194-es autóját nem sokkal a verseny előtt – azt a modellt, mellyel édesapja 1994-ben világbajnoki címet szerzett.

Rajongók ezreinek lábadt könnybe a szeme a helyszínen és a képernyők előtt, amikor a 18 éves srác körbehajtott a hét kilométeres pályán, az esemény fényét pedig az egykori Benetton-sikerkorszak két kulcsembere, Ross Brawn és Pat Symonds jelenléte is emelte – utóbbi úgy fogalmazott, hogy 25 évvel ezelőtt azt kérdezte volna Michaeltől, hogy minden rendben van-e az egyensúllyal, hogy a motor tisztán működik-e, és hogy a gumik megfelelőek-e, Micktől viszont csak annyit fog, hogy hogyan érezte magát a kék-fehér-zöld autó vezetése közben.

„Elképesztő volt, és az igazat megvallva volt némi alulkormányzottságom, még dolgozni kell rajta!” – viccelődött az ifjabb Schumacher, aki egy hónapja még F3-as autóval körözött Spában. „Nehéz összehasonlítani őket, hiszen hatalmas a különbség közöttük. De hihetetlen érzés, hogy F1-est vezethettem itt” – tette hozzá a 18 éves versenyző, majd Ross Brawn, a sportág szakmai ügyeiért felelős vezérigazgatója ragadta magához a szót.

„Nem lehet Spára gondolni úgy, hogy meg ne említenénk Michaelt. Ez az ő pályája volt. Azon a bizonyos napon, amikor megnyerte első futamát, változékonyak voltak a körülmények. Sokat cseréltük a kerekeket, Michael pedig kulcsfontosságú döntést hozott ezen a téren” – mondta a brit, de Symonds zárta az interjút, Mick felé fordulva: „Tudom, hogy édesapád nagyon büszke lenne rád.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: