DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Visszatérőben az Argentin Nagydíj?

Argentína csaknem húsz évvel ezelőtt, 1998-ban rendezett utoljára F1-es futamot, most pedig a sportág versenyigazgatója, Charlie Whiting járt a Buenos Aires-i helyszínen, hogy megnézze a pálya állapotát.

A Motorsport adott hírt róla, hogy Charlie Whiting nemrég informális látogatást tett a versenynaptárból 1998 után kidobott Autodromo Oscar y Juan Gálvezen, Buenos Airesben, hogy megvizsgálja, milyen állapotban van a pálya, és hogy alkalmas-e Forma-1-es futam rendezésére - állítólag elégedett volt a látottakkal.



A brit szakember egyértelművé tette a szervezők számára, hogy a helyszín mely területeit és létesítményeit kellene módosítani a sportág fogadásához, útján az Argentin Autóklub és az Argentin Autóversenyzők Szövetség tagjai csatlakoztak hozzá.

Bernie Ecclestone 2015-ben elejtette, hogy Argentína visszatérhet a Forma-1-be, ám konkrét lépésekre nem került sor. A Liberty Media kereskedelmi és marketingügyekért felelős vezetője, Sean Bratches viszont úgy vélekedett, hajlanak arra, hogy 2019-től 21 fölé emeljék a versenyek számát, hiszen több országból is érdeklődnek az F1 iránt.

Sajtóhírek szerint Portugália és Törökország igencsak gondolkozik a visszatérésen, s noha egy második USA-ban tartott versenyről is szó esett, Chase Carey ezt cáfolta, legalábbis ami a rövid távú terveket illeti. Ha Argentína visszatér, ez lesz a naptár harmadik versenye Latin-Amerikában Mexikó és Brazília után - az ország egyébként húsz versenyt rendezett 1953 és 1998 között.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: