DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 19. vasárnap
F1

Nincs jó válasz a Mercedesek helycseréjére

Bár az F1-es mezőny nagy része a nyári szünetét tölti, továbbra is téma két Ezüstnyíl hungaroringi helycseréje: korábbi szakemberük nem tudja megállapítani, hogy hibát követett-e el a Mercedes.

Egyelőre úgy áll a helyzet, hogy Lewis Hamiltonnak nagyobb esélye van a világbajnoki címre Valtteri Bottasnál, de az állás egy verseny alatt is megfordulhat, lévén mindössze 19 pont a különbség a két pilóta között. A versenyzők sportszerűségből jelesre vizsgáztak a Magyar Nagydíjon, ám Hamilton három pontot bukott azzal, hogy az utolsó kanyarban maga elé engedte Valtteri Bottast - ez pedig akár a vb-címébe is kerülhet majd az év végén.

A Mercedes korábbi technikai igazgatója, a Williams jelenlegi szakembere nem tudja megállapítani, hogy excsapata helytelenül cselekedett-e a Hungaroringen - Jacques Villeneuve-nek nem voltak ilyen aggályai. „Erre a kérdésre soha nem lehet helyes választ adni” - idézte a planetf1 a brit mérnököt.



„Bármely csapatról van szó, azt szeretnéd, ha mindkét pilótádnak lenne esélye a világbajnoki címre. Ez motiválja őket arra, hogy versenyeket nyerjenek, amelyre a csapatnak is szüksége van. A legrosszabb példával azonban 2007 szolgál, amikor a McLaren pilótái egyetlen ponttal bukták el a győzelmet a végén. Ettől rosszabb nem is lehetett volna” - mondta Lowe, aki akkoriban a wokingiak mérnökigazgatójaként tevékenykedett.

„Szerintem végül úgyis az dönt, hogy hogyan csinálod a dolgokat, nem pedig az, hogy mit csinálsz. Úgy vélem, a pilótákra jobban emlékeznek sportemberi viselkedésük, mint az eredményeik miatt. Szerintem ez minden pilótánál, sőt, minden sportolónál jelen van. Nagyon sok olyan pilótát ismerünk, akik nem nyertek sok versenyt, vagy világbajnokságot, éppen a viselkedésük miatt. Stirling Moss is ilyen volt. Véleményem szerint az a legfontosabb, hogy a megfelelő módon ítéljük meg ezeket a dolgokat” - tette hozzá a szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: