DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

McLaren: Alonsónak hinnie kell bennünk!

Fernando harmadik szezonját tölti úgy a wokingi F1-es alakulatnál, hogy normál körülmények között nincs esélye a dobogóra állni - a csapat megérti frusztrációját, de továbbra is türelmet kér tőle.

A spanyol pilóta nemrég azt mondta, hogy ha a McLaren győzni fog szeptemberig, akkor maradni fog náluk 2018-ra is. Nos, mivel ennek a valószínűsége eléggé kicsi, biztosra vehető, hogy a kétszeres bajnok távozni fog a csapattól, bár egyelőre a két legnagyobb esélyes, a Ferrari és a Mercedes is kijelentette, hogy nem tartanak igényt rá. A Renault szívesen látná, csakhogy ők abban biztosak, hogy nem tudnak győztes autót biztosítani számára jövőre - sőt, lehet, hogy 2019-ben sem. Ezek alapján mégis előfordulhat, hogy Alonso megújítja szerződését, és marad Wokingban - az istálló versenyigazgatója mindenképp ezt szeretné elérni.



„Azt akarom, hogy nálunk maradjon, de olyan körülmények között, amelyben hisz a projektünkben” - nyilatkozta Eric Boullier a Nextgen-Autónak. „Egy olyan pilótának, aki nem hisz bennünk, nem igazán tudjuk hasznát venni.” Amikor arról kérdezték a franciát, hogy vajon Alonso hisz-e a McLaren-Hondában, így válaszolt:

„Őt kell megkérdezni, nem az én tisztem, hogy válaszoljak helyette.” S hogy mit szól Boullier ahhoz, hogy a két élcsapat nem kívánja leigazolni őt? „Nem vagyok meglepve, hiszen minden világbajnok meg akarja méretni magát a legjobbak ellen, de nem feltétlenül ugyanazokkal az eszközökkel - a cél, hogy legyőzd a másikat.”

„De beengedni a farkast a bárányok közé nem túl jó ötlet. Ha egyes számú státuszt élvezel a csapatnál, mint Vettel és Hamilton - még ha nem is mondják ki, de ők a vezérek a csapataikban -, nem akarnak olyat maguk mellé, aki keresztbehúzza a számításaikat.” Ám a francia szerint a Ferrari és a Mercedes véleménye még nem jelenti azt, hogy könnyű lesz megtartaniuk Alonsót.

„A helyzet sokkal komplikáltabb, mint valójában, hiszen nem mindig a pilótáé a döntés. Végül is mindenki azt fogja csinálni, amit akar. Én csak két olyan pilótát akarok, akik hisznek a McLaren-Honda projektjében. Ami Fernandót illeti, oda megy majd, ahová akar, legyen szó arról, hogy marad nálunk, vagy hogy távozik. Meglátjuk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: