DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Force 1 néven folytatja a Force India?

Ha az FIA és a Formula–1 bizottság elfogadja, jövőre már új néven szerepelhet az F1-ben a Force India istálló – a csapat egyik vezetője is megerősítette, hogy át akarják keresztelni az alakulatot.

Az indiai licenszű, de silverstone-i székhelyű Force India istálló folyamatosan fejlődik azóta, hogy felvásárolták a Spykert, legjobb eredményüket pedig tavaly érték el, amikor 173 ponttal a világbajnoki összetett 4. helyén zártak, s minden esély megvan arra, hogy idén akár még ezt is felülmúlják – akár a 200 pontot is elérhetik, ha így folytatják, hiszen annak ellenére állnak már most 79-nél, hogy az elmúlt három hétvége egyikéből sem tudták kihozni a maximumot.

Ráadásul a BWT érkezésével a csapat anyagi helyzete is biztonságosnak mondható, hiszen immár 100 millió euró felett jár az éves költségvetés az istálló történetében először – ami a további szponzorok érkezését is lehetővé teszi. Most pedig úgy tűnik, hogy újabb jelentés változás közeleg, hiszen Otmar Szafnauer sportigazgató megerősítette, hogy az istálló egyre inkább nemzetközivé akar válni, eltávolodva az indiai gyökerektől – ami persze azzal is összefüggésben állhat, hogy a tulajdonost, Vijay Mallyát hazájában börtönnel fenyegetik.

„Az év végén kérelmezni fogjuk a névváltoztatást. A Force szónak viszont benne kell maradnia a névben, hogy az emberek mindig tudják, honnan is jöttünk” – mondta Szafnauer. A hírek szerint az új elnevezés Force 1 lehet. Az viszont még nem dőlt el az Auto Motor und Sport beszámolója szerint, hogy a csapat indiai licenszű marad-e. Ami pedig a feltételezett tulajdonosváltást illeti, nos, Szafnauer ezzel kapcsolatban tartózkodóan fogalmazott:

Csak egy hete voltam a cégnél, amikor először felmerült az eladás. Ez mindig így megy nálunk.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: