DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Grosjeant régi önmagára emlékezteti Sainz

„Én ugyanezt csináltam Hamiltonnal 2012-ben” – mondta a francia, a hírhedt spái ámokfutáshoz hasonlítva Sainz kanadai ütközését, melynek ő is részese volt. Eltiltást azonban nem követel.

Három rajthelyes hátrasorolást (valamint két büntetőpontot) kapott az Azerbajdzsáni Nagydíjra Carlos Sainz, miután Montrealban az első körben ütközött Romain Grosjeannal, majd uralmát veszítve Felipe Massát is kiütötte. A stewardokat nem enyhítette meg az érv, amely szerint a Haas Sainz tükrének holtterében volt, ezért nem láthatta meg. A vétkes spanyol magyarázatára Grosjean így reagált:

„Talán van ott holttér, de az 1-es kanyar után, ha a 2-es külső ívére kerültél, azért sejteni lehet, hogy lesz valaki belül. Kétszer is bemozdult: vagy tükröt kellene cserélni, vagy figyelmesebbnek lennie” – idézi az ESPN Grosjeant, akit öt évvel ezelőtti, forrófejűbb önmagára emlékeztette Sainz: „De hogy megvalljam az igazat, én ugyanezt csináltam Lewis Hamiltonnal 2012-ben, és keservesen megbűnhődtem érte.”



Azért az emlékezetes spái rajtbalesetért Grosjeant egy versenyre eltiltották. A hasonlóság ellenére a francia nem véli, hogy Sainz hasonlóan szigorú fegyelmezést érdemelne: „Ott voltam, az oldalán, tehát hasonló eset, mégsem mondom azt, hogy tiltsák el. Nem vélekedek úgy, hogy nagy bírságra lenne szüksége, mint amit én is kaptam, csak nagyon elégedetlen vagyok azzal, ahogy viselkedett, rendkívül veszélyes volt. Még szerencse, hogy senkit sem talált el a 3-as kanyarban.”

Az ütközés utózöngéi ezzel a nyilatkozattal sem csendesültek el, a két versenyző még egyszer reflektált egymásra – mondhatjuk, a történet happy enddel ért véget. Sainz a Twitteren kért elnézés a két riválistól: „Bocsánatot kérek Romaintől és következményképp Felipétől is. Romain egyszerűen a holttérben volt, sosem láttam meg. Örülök, hogy mind rendben vagyunk!” – írta. Grosjean így válaszolt: „Remek hozzáállás, köszönöm, haver. Találkozunk Bakuban.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: