DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Nem szívlelik a Red Bullnál Sainz apját?

Helmut Marko legalábbis úgy nyilatkozott: jót tenne az ifjú pilóta karrierjének, ha Sainz Sr. nagyobb távolságot tartana. Arról is beszélt, hogy egyes átigazolási pletykákat is az apa generálja.

Egyes – általában persze fiatalabb – versenyzők állandó kísérője a nagydíjakra apjuk: így van ezzel Carlos Sainz is, akinek azonos nevű felmenője, a kétszeres ralivilágbajnok a paddock rendszeres vendége. Idősebb Sainz egyébként szintén Red Bull-kötődésű, a Peugeot-t, mellyel a Dakaron versenyez, az energiaital-gyár szponzorálja. Ennek ellenére mintha Helmut Marko, a Red Bull F1-es tehetségkutatójának feje annyira nem nézné jó szemmel Sainz Sr. jelenlétét.

Markót azokról a korábbi pletykákról kérdezték, melyek szerint a Ferrari érdeklődött Sainz Jr. szolgálatai iránt. „A Ferrari nem kereste meg Carlost, ezt csak az idősebb Carlos álmodta. Eddig senki sem hívott fel minket ez ügyben. Ha a munkája lehető legjobb elvégzésére összpontosít, akkor automatikusan fejlődni fog. Másrészről tartalékversenyzőre is szükségünk van, Carlos ugyanis a Red Bull első számú tartalékja” – idézi a Grand Prix 247 oldal Marko nyilatkozatát. Az osztrák hozzátette, egy topcsapat megkeresése esetén elengednék a spanyol tehetséget: „Ha a Toro Rossónál sokkal jobb csapat keresi, akkor beszélhetünk.”



Marko később tett még egy megjegyzést az idősebb Sainzzal kapcsolatban: úgy érzi, a szoros kapcsolat visszatartja a Red Bull-növendék előmenetelét. „Azt hiszem, remek utat tett meg, Carlos Sainz juniorból Carlos Sainz, a Formula-1-es versenyző lett. Azt hiszem, jobban fejlődhetne, ha elhagyná a madridi védelmi zónát, távolabb lenne az apjától. Olyan, mint egy kismadár a fészekben.”

„A pályafutása során sokszor volt fent és lent. A GP3-ban például legyőzte őt Kvjat, akinek az F1-be jutása nagy csalódást okozott számára. Ezután Carlos más szemlélettel próbálkozott, és fölényesen nyert a Formula Renault 3,5-ben” – tekintett vissza a harmadik F1-es idényét taposó Sainz eddigi pályafutására, majd összegezte, hol tart most a sokak szerint nagy jövőre érdemes versenyző:

„Carlos gyors, nagyon gyors, de kiegyensúlyozottnak is kell lennie. Péntekenként néha fantasztikus időket teljesít, olyannyira, hogy még a Red Bullnál is azt kérdezzük, hogyan lehetséges ez. De meg kell tanulnia, hogy a kvalifikáció és futam a legfontosabb, semmit sem jelent pénteken gyorsnak lenni. Az edzésen az autóval együtt kell javulnia, a legtöbbet pedig a futamon kell kihoznia belőle. Bahreinben elkövetett egy buta hibát… Még fiatal, sok mindent megtanulhat, ám ehhez türelmesnek kell lennie.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: