DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Vandoorne nyilatkozatát nehezen lehet elhinni

A McLaren belga versenyzője saját hibájából esett ki az F1-es Spanyol Nagydíjon, ráadásul büntetést is kapott, miután nekiment Massának: érdekes, hogy hogyan vélekedik az incidensről.

Stoffel Vandoorne ismérve eddig éppen az volt, hogy hibátlanul vezet, és csendben tűri, hogy a McLaren-Honda MCL32-es folyamatosan tönkremegy alatta. A belgának a pontszerzésre a Spanyol Nagydíjon sem volt sok esélye, de legalább egy fokkal megbízhatóbban működött az autója – most azonban ő volt az, akinek hibájából ezúttal sem láthatta meg a kockás zászlót.

2015 GP2-bajnoka a 35. körben Felipe Massa ellen védekezett: a brazil az első kanyar féktávján próbált meg bebújni riválisa mellé, és a DRS segítségével sikerült is a manővere. Sokáig úgy tűnt, hogy Vandoorne hagyja maga mellett elmenni a Williamst, látván, hogy semmi esélye a visszatámadásnak, ám az utolsó pillanatban mégis ráhúzta a kormányt ellenfelére. A rövidebbet azonban ő húzta, hiszen amíg Massa továbbment, ő törött jobb első felfüggesztéssel szánkázott a kavicságyba.

„Még nem néztem meg az esetet felvételről, de nem számítottam arra, hogy Felipe ott lesz majd” – mondta a belga, állítása azonban erősen vitatható. A versenybíróság meg is büntette őt vétségéért, hiszen három rajthellyel hátrébbról lesz kénytelen megkezdeni a Monacói Nagydíjat. „Nagyon messze volt mögöttem, én pedig mindent megpróbáltam annak érdekében, hogy magam mögött tartsam. Sajnos összeértünk, de szerintem versenybaleset volt” – nyilatkozta a pilóta a belga RTBF-nek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: