DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Alonso: Legalább célba érni sikerült

A spanyol pilóta futama már az első körben megpecsételődött – de úgy véli, a Massa-ütközés nélkül sem tudott volna pontot szerezni, idővel bedarálta volna mindenki. Az F1-es hétvégében így is bőven talál pozitívumot.

A Spanyol Nagydíj időmérőjén szenzációs 7. rajthelyet szerző Fernando Alonsónak nem sikerült másodszor is csodát tennie. A McLaren-Honda versenyzője a 2-es kanyarban elhagyta a pályát, miután összeért Felipe Massával, így ahelyett, hogy profitált volna Raikkönen és Verstappen kihullásából, ő maga is pozíciókat veszített. Sokáig állt a 11. helyen, később azonban még több pozíciót bukott. Harmadik kiállása után, friss lágy gumikon előzött még párat, de így is be kellett érnie a 12. helyezéssel, idei első célba érésével.

„Amikor összeütköztek az előttem levő autók, kockázatot vállaltam. Talán hátul maradhattam volna, de nem volt mit veszítenem, ezért megpróbáltam a külső ívet, tudva, hogy esetleg (Massa) nem lát engem. De azt hiszem, az egyenesbeli sebességünket figyelembe véve előbb vagy utóbb enélkül is elkezdtünk volna visszaesni. A riválisok lépésről lépésre előkészítik az akciót, így egy ponton már képtelenség védekezni, és támadni sem lehet” – idézi a motorsport.com Alonso nyilatkozatát.



„De összességében elégedett vagyok a hétvégével, tegnap szuper kört tudtam futni. Ma az autómmal problémák nélkül sikerült célba érnem, tehát lépésről lépésre haladunk” – nyilatkozott a spanyol, aki nem hiszi, hogy bármiféle fordulópontot jelentett volna a kiugró barcelonai hétvége. „Az majd akkor jön, ha a Honda erőteljes motorfejlesztést hoz. A karosszéria nem rossz, képes a Q3-ra és rendszeres top 10-re, a motorerő és megbízhatóság viszont hiányzik. Remélhetőleg utóbbi már javult, mivel az autó hibátlanul beért a célba. Bízom benne, hogy a dolgok tovább fejlődnek.”

Alonso legközelebb négy hét múlva, a Kanadai Nagydíjon ül autóba – következő versenye ugyanis az Indianapolis 500, melynek edzései már a következő héten elkezdődnek. A spanyol még a futam történései előtt elmondta: a legkevésbé sem bánja, hogy az amerikai kaland kedvéért ki kell hagynia a monacói hétvégét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: