DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Hamilton: Ha elb*szol valamit, az fájdalmas

A Mercedes háromszoros világbajnoka szerint egyáltalán nem tud örülni az F1-es Bahreini Nagydíjon elért második helyének, mert több olyan hibát is elkövetett, amelyek nélkül akár nyerhetett is volna.

Nem Lewis Hamilton hétvégéje volt a bahreini: a szombati időmérőn először kapott ki új csapattársától, Valtteri Bottastól, a vasárnapi verseny rajtjánál rögtön megelőzte őt fő ellenfele, Sebastian Vettel, később pedig egy buta hiba miatt időbüntetést is kapott, így hiába hajrázott nagyot, végül csak másodikként intették le. Bár alapvetően nem rossz eredmény ez, hiszen csak hét pontot bukott ferraris riválisával szemben, a brit elmondása szerint egyáltalán nem tud örülni a dobogós eredménynek, mert ezt most ő szúrta el:

hamilton-bahrein-2017-dppi-1



„Szerintem semmi nem változott az évek során, ugyanúgy fáj a szívem ilyenkor” – idézi szavait a crash.net szakoldal. „Az emberek azt mondják, örülnöm kellene a második helynek, de mi nem ezért létezünk. Senki sem gondolhatja ezt egy versenyzőről vagy rólam. Természetesen most nagy csatában lettem második, és jól is éreztem magam a dobogón, de aztán eszembe jut néhány dolog.”

Az időmérőn két tizedet veszítettem a 10-es és a 11-es kanyar között, mert nem nyílt a DRS, aztán újabb fél tizedet az utolsó kanyarban, szóval könnyedén a pole-ban lehettem volna. A rajtnál veszítettem egy pozíciót, teljes mértékben a saját hibámból, aztán pedig a bokszutcában is időt veszítettem. Hiába gyakorolsz, gyakorolsz és gyakorolsz, csak húsz lehetőséged van egy évben, és amikor elb*szol valamit, az fájdalmas. Nem lehet ezt szebben mondani.”

„Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, de ha elszúrnak valamit a munkájuk során, akkor rosszul érzik magukat. Próbálom ezt a lehető legjobban kezelni. Ausztráliában nem rémlik semmi konkrét hiba, egyszerűen csak elfogyott a gumink, ezért kellett kiállnunk korán. Most viszont volt néhány dolog, ami ha tökéletesen alakul, sokkal jobb helyzetben lettünk volna a győzelemért zajló csatában.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: