DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Sajtóhír: Alonso újra a Renault-nál?

Egyes értesülések szerint a harmadik F1-es világbajnoki címére ácsingózó spanyol már meg is kezdte a tárgyalásokat korábbi csapatával – ő lehet Nico Hülkenberg társa a következő szezontól.

Ha csak az eredményességet nézzük, Fernando Alonso legsikeresebb éveit töltötte annak idején a Renault-nál, hiszen mindkét világbajnoki címét velük szerezte. A spanyol 2006-os sikere után átigazolt a McLarenhez, ám onnan viharos körülmények között visszamenekült a franciákhoz, akiknél újabb két évet húzott le.

Alonso azóta versenyzett a Ferrarinál is, most pedig újfent a McLaren színeit erősíti, ám immár harmadik éve, hogy a wokingi gárda a középmezőny végén szenved, s egyre inkább úgy hírlik, a spanyolnál kezd betelni a pohár. A rutinos pilóta Bahreinben egyértelművé is tette, hogy újra az élen akar harcolni:

alonso-renault-dppi



„Egyértelműen. Azért vagyok itt, hogy nyerjek. Nem kell több 5-6. hely. Tényleg úgy érzem, hogy most vezetek a legjobban pályafutásom során, szóval egy célom van a következő szezonra: harcba szállni a vb-címért” – idézi a pilóta szavait az F1i.com.

A kérdés már csak az, melyik csapat színeiben fog indulni 2018-tól. A McLaren-Honda előrelépése eléggé kérdőjeles, a Ferrarihoz aligha térhet vissza, a Mercedesnél és a Red Bullnál pedig aligha várható üresedés. A gyári alakulatok közül így marad opcióként a Renault, s bizony a német Bild értesülései szerint meglehetősen valószínű forgatókönyv, hogy a spanyol harmadszor is náluk fog versenyezni.

„A franciák komolyan érdeklődnek a spanyol iránt, s már az első egyeztetések is lezajlottak. A Renault szeretné visszacsábítani a veterán pilótát, hogy Nico Hülkenberg csapattársa legyen 2018-tól” – írja a Bild. További részletek is napvilágot láttak ezzel kapcsolatban: az Auto Bild úgy tudja, szombat délelőtt Bahreinben Alonso menedzsere, Luis Garcia Abad és a Renault-főnök Cyril Abiteboul leültek tárgyalni az istálló vendéglátó egységében. Mindeközben más sajtótermékek viszont azt valószínűsítik, hogy a május végén az Indy500-on szereplő Alonso jövőre már nem is a Formula-1-ben, hanem a hosszútávú-vb-n fog rajthoz állni, méghozzá egy LMP1-es Porschével.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: