DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

Vettel csalódott a nagy hátrány miatt

A Q2-ben még úgy érezte, szoros lehet a verseny a Mercedesekkel, ám végül csaknem fél másodpercet kapott a pole-pozíciós Valtteri Bottastól. A német úgy érzi, ebben most ennyi volt.

A szabadedzések és az előzetes várakozások alapján úgy hihettük, a bahreini hőség kedvez majd a Ferrarinak, s idén először az időmérőn is fel tudják venni a versenyt a Mercedesekkel. Ez egészen a Q2-ig így is volt, ám a mindent eldöntő harmadik etap során lemaradtak a maranellóiak.

Közülük ezúttal is Sebastian Vettel nyújtotta a jobb teljesítményt, aki harmadik rajthelyével idén először szorult ki az első sorból. Arra a kérdésre, hogy csalódott-e a Q3-ra megnövekedett lemaradásuk miatt, így felelt:

vettel-ferrari-bahrein-day1



„Igen, természetesen” – nyilatkozta a négyszeres világbajnok pilóta a Bahreini Nagydíj kvalifikációját követően. „De összességében elégedett voltam azzal, ahogy az időmérőnk alakult, jó érzés volt vezetni az autót. A minap még voltak problémáink, de állítottunk egy kicsit az autó egyensúlyán, amit sikerült jól eltalálnunk.”

„A Q2-ben még úgy éreztem, hogy szoros lehet, nagyon vártam a Q3-at” – magyarázta Vettel. „Elégedett voltam az első körömmel: amikor átmentem a célvonalon, láttam, hogy mindketten előttem vannak, ráadásul a különbség nagyobb volt, pedig jónak éreztem a körömet. A következő nekifutásra pedig már talán túl sokat akartam, de ebben nem volt több. A négy tized az elég nagy különbség – remélem, holnap jobbak leszünk” – tekintett előre bizakodva a vasárnapi futamra a Ferrari németje.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: