DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 17. szerda
F1

Hülkenberg kimagyarázta Hamilton feltartását

Lewis Hamilton szuperlágyas körében éppen Nico Hülkenberg mögé érkezett, aki a brit szerint csúnyán feltartotta őt és veszélyesnek bélyegezte a németet. Azóta már az ítélet is megszületett.

Hamilton egyszer már megszakította gyorskörét, majd megkezdte a második kísérletét, amikor a lassan közlekedő Hülkenberg éppen az útjába került, így annak a mért körének is lőttek. A háromszoros világbajnok frusztráltan beszélt a rádiójába csapatának, hogy „az ilyen versenyzők veszélyesek”.

Hülkenbergnek a panaszt követően jelenése is volt a versenybírók előtt feltartás és veszélyes vezetés miatt. A versenybíróság elfogadta a német versenyző védekezését, miszerint rosszul mérte fel a Mercedes sebességét, de el akarta engedni. Hülkenberg nem kapott végül büntetést.

Hamiltonnak zsinórban két gyors köre veszett oda


Az ítélet így szól: „Hamilton gyors körön volt, Hülkenberg lassú körön, és tudta, hogy közeledik hozzá egy autó. Hülkenberg le is húzódott balra, ahogy közelített a kanyarhoz, de a különböző ívek, amit a két pilóta választott végül éppen ugyanott találkoztak. Figyelembe véve a két pilóta álláspontját és beszámolóját, valamint az incidens jellegét, további lépések nem szükségesek” – mentette fel Hülkenberget a bíróság.

A német pilóta el is mondta utólag, hogy egyszerűen rosszul időzített, a kilences és tízes kanyar között akarta elengedni a Mercedest, de nem jól mérte fel Hamilton sebességét, és éppen az útjába került. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: