DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Alonso: Azt hittem, az ausztrál versenyem megismételhetetlen

Fernando Alonso úgy érzi, a Kínai Nagydíjon mutatott teljesítménye még jobb volt, mint amit Ausztráliában nyújtott, élete egyik legjobb versenyének titulálta sanghaji produkcióját.

A spanyol veterán a 13. rajtkockából startolhatott és a verseny elején tapasztalható trükkös körülményekből remekül húzott hasznot és annak ellenére ugrott fel nagyon gyorsan a 8. pozícióba, hogy nagyon egyértelmű hátrányban volt a magas végsebességű szakaszokon gyenge erőforrása miatt.

De a McLaren pilótája sajnálatos módon a 31. körben kiállni kényszerült az egyik hátsó féltengely meghibásodása miatt. Fernando nagyon elégedett volt saját teljesítményével, aminek segítségével folyamatosan erőn felül teljesítve stabilan a 7-8. helyen futott a kieséséig.

„Igen, elképesztő volt, nagyon boldog vagyok a mutatott teljesítményemmel. Azt gondoltam, hogy Ausztrália megismételhetetlen, itt pedig megint ugyanúgy mentem, sőt talán még jobban. A körülmények sokat segítettek nekem, folyamatosan előnyt kovácsoltunk belőle. Az emberek folyamatosan csúszkáltak előttem balra-jobbra, mi pedig szinte tisztán és könnyen szereztünk emiatt több pozíciót. Amikor már száraz lett a pálya, akkor is tudtuk valamennyire tartani a lépést a legjobbakkal a súlyos végsebesség hiányunk ellenére, ez csodálatos volt. Az egyik legjobb dolog, ami eddig történt velem” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok spanyol versenyző.

Alonso ismét látványosan jól szerepelt


„Véleményem szerint Perezzel és Magnussennel lettük volna harcban az utolsó pontszerző helyekért végül. Szerintem egy, maximum két pontot szerezhettünk volna, ahogy Ausztráliában is, egészen hihetetlen vezetés után. Bottast magam mögött tartottam két-három körön át, ez az egyik legszürreálisabb dolog, ami valaha történt velem. Nagyjából 300 méterrel volt mögöttem, az egyenesben mégis simán megelőzött, utána viszont a következő körben teljesen mögötte tudtam maradni” – elemezte mai teljesítményét Fernando Alonso.

Csapattársa, Stoffel Vandoorne az üzemanyagrendszer meghibásodása miatt esett ki, Alonso pedig ezt a kevés tesztelés számlájára írja. „Ahogy Ausztráliában is mondtuk, amiatt, hogy ilyen kevés tesztkilométert tettünk meg, mindig újabb és újabb problémákra derül fény. Reménykedjünk, hogy végre megbízhatóak leszünk annyira, hogy a versenyeket befejezhessük” - zárta mondandóját reménykedve a spanyol ász.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: