DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

A Toro Rosso a tapasztalatra épít

A Toro Rosso technikai igazgatója, James Key véleménye szerint rutinos pilótapárosuk, Carlos Sainz és Danyiil Kvjat alapvető hajtóerő lesz a csapatnál a 2017-es szezonban.

Annak ellenére, hogy Sainz és Kvjat finoman szólva sem tartozik az idősebb generációhoz, mégis mindketten tapasztaltnak számítanak már. Sainz 2015-ben, Kvjat pedig 2013-ban kezdte pályafutását, mindketten a Toro Rossónál. Igaz, Kvjat valamivel több, mint egy évet a Red Bullnál húzott le Verstappen érkezéséig. Akkor tért vissza eredeti kenyéradójához.

Key úgy véli, az új szabályok miatt a tapasztalt párosa előnyben lesz az újonc riválisokkal szemben. Az olasz istálló ugyanazzal a kettőssel vág neki a szezonnak, mint akivel tavaly befejezte. Egy termékeny, de sok kihívást hozó előszezon tesztprogram van a hátuk mögött, ahol is több erőforrás-problémával találták szembe magukat a bikák fiókcsapatánál. Ez a Renault-erőforrásra való visszatérés miatt következett be részben. A technikai igazgató szerint két rutinos pilótájának visszajelzései segített az autó fejlesztésében. Azt is reméli, ezen tapasztalatok segítségével a kevesebb rutinnal rendelkező pilóták csapatai elé kerülhetnek a középmezőnyben.

Sem Kvjatnak, sem Sainznak nem kell összeszoknia a csapattal már


„Amint egyre több kilométert tudtunk az autóba pakolni, egyre több hasznot húzott ebből a mérnöki gárda. Nem csak a megfelelő visszajelzések képessége volt fontos. Ismerni a dolgok természetét, az autó viselkedését, az autó vezetésének érzését visszaadni, analitikus módon gondolkodni szintén elengedhetetlen ahhoz, hogy a megfelelő változtatásokat tudják megtenni a csapattagok” – elemezte a jelenlegi helyzetet James Key.

„Szerintem, ha egy kezdővel dolgozol együtt, az jóval nehezebb, mivel neki is rengeteget kell tanulnia az autóról, nem lehet annyira építeni a visszajelzéseire” – folytatta a technikai igazgató. Lehet rutinja ebben Key-nek, a Toro Rosso igen népszerű az újoncok körében a Red Bull tehetségkutató programja miatt. A jelenlegi mezőny 20 pilótájából 5 ennél az istállónál kezdte meg első teljes szezonját. Az eddigi utolsó ilyen versenyző éppen Carlos Sainz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: