DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A Red Bullnak van mire alapoznia reményeit

A Milton Keynes-i istálló egyértelműen a világbajnoki cím megszerzését tűzte ki célul 2017-re, a Mercedeshez viszonyított lemaradása pedig nem szomorítja el őket - sőt, tudják, hogy nem most kell az élen állni.

Az első barcelonai gyakorlás összesített eredményei alapján a Red Bull harmadik helyet foglalta el az erősorrendben, s noha a Mercedes állítólag sokat fog gyorsulni az előttünk álló napokban, Fernando Alonso szerint a Milton Keynes-iek azok, akiktől tartani kell idén. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke magabiztosan áll a kihívások előtt, még annak ellenére is, hogy múlt héten nem csak a Mercedes, hanem a Ferrari is jobban teljesített náluk köridők tekintetében. „Csapatként még soha nem tudtuk megnyerni a téli bajnokságot” – utalt a brit a Motorosport.com a teszteken való szereplésre.



„Szívesebben látjuk az apró-cseprő problémákat itt, mint hogy Melbourne-ben jöjjenek elő. A saját programunkat futjuk, tanulunk, az autó úgy viselkedik, ahogyan szeretnénk, remek fejlődési potenciállal. A pilóták nagyon biztosak a dolgukban, és elégedettek az autóval” – mondta Horner, aki arra a kérdésre, hogy a többiekhez viszonyítva hová lőné be a Red Bullt, így válaszolt: „A Mercedes abszolút favorit, ők az elmúlt három év domináns csapata. Mi ez idő alatt öt futamot nyertünk, a Ferrari hármat, ők viszont majdnem hatvanat. Egyértelműen ők a legnagyobb esélyesek. Az RB13-as nagyszerű kiindulási alapot jelent, de persze hétvégéről hétvégére változni fognak a fejlesztések. Valódi fegyverkezési verseny fog zajlani Abu Dhabiig.”

Horner szerint pilótái, Daniel Ricciardo és Max Verstappen is remek visszajelzéseket adott az autóról, és egyáltalán nem tartották fontosnak a minél jobb köridők elérését. „A Mercedes és a Ferrari versenyképesnek tűnik, de mi is tűrhető tesztet futottunk. Nem voltak komoly problémáink, csak kisebbek, melyekkel csak az időnket vesztegettük – például a hét elején a kipufogóval és az érzékelőkkel. Összességében azonban nagyon sok hasznos információt kaptunk az új modellről. Csak a saját feladatainkra koncentrálunk. A pilóták élvezik a vezetést ezzel az újgenerációs géppel, igazi kihívást jelent számukra, mi pedig elégedettek vagyunk a fejlődéssel.”

Nyilatkozatában Horner kitért a Renault erőforrására is, mellyel a szenzorok miatt akadt némi problémájuk a teszt elején. „Bizonyára nagyon sűrű telük volt, és sikerült előrelépést felmutatniuk. Még korai megmondani, de ebben a motorban hatalmas fejlesztési potenciál rejlik. Talán a legjobb összehasonlítási alappal Nico Hülkenberg rendelkezik, aki egy Mercedes-motoros autóból ugrott át egy Renault-val felszerelt gépbe. Nagyon meggyőző munkát végeztek” – tette hozzá a brit.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: