DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

A Mercedes motorfőnöke izgatottan várja a Honda újításait

A jelenlegi F1-es mezőnyben a két gyártó erőforrása között a legnagyobb a különbség, ám Andy Cowell úgy véli, a japánok elmúlt hónapokban végzett munkája kifizetődő lesz 2017-ben.

Ha van élesebb ellentét az F1-ben, akkor a Mercedes és a Honda motorjait illetően csak erről lehet beszélni. A csillagos erőforrások ugyanis dominánsnak bizonyultak a hibrid érában, nyolc futamon kívül minden hétvégén győzedelmeskedve, a McLaren partnere viszont nagyon nehezen tudta felvenni a fonalat, és még második évükben is rengeteg műszaki hibával találták szembe magukat. Annak ellenére, hogy a japánok F1-es projektjét irányító Yusuke Hasegawa elmonda, radikálisan megváltoztatott koncepciójuktól előrelépést várnak, Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója gyorsan lehűtötte a Honda kedélyeit, mondván, ők képesek a győzelemre, motorszállítójuk azonban még nem.



Andy Cowell, a Mercedes a brixworth-i boszorkánykonyhában előállított erőforrásokért felelős szakembere szerint a motorerő ugyanolyan fontos lesz, mint eddig, de várja azt is, hogy riválisai milyen előrelépéseket tettek a holtszezon során. „Ha hosszabb ideig autózol teljes gázon, a motor fontossága természetesen megnő” – nyilatkozta a mérnök az Auto Motor und Sportnak. „De ez már az újgenerációs erőforrások negyedik éve lesz, és mindenki sokat tanult róluk. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy más gyártók milyen munkát végeztek – különösen a Hondát illetően.”

„Ők most a harmadik évüket tapossák, megszilárdították a fejlesztési részlegüket, és rengeteg tudást sikerült felhalmozniuk. Szerintem itt az idő arra, hogy egy nagy és bátor lépést tegyenek a helyes irányba” – tette hozzá Cowell, aki elmondta azt is, hogy nem csak a Honda, és a Renault fejleszt intenzíven új erőforrásán, de Brixworth-ben is zajlanak az események. „Elég agresszívnek tűnik, amit csinálunk, nem dőlünk hátra kényelmesen, és nem apró lépésekben haladunk előre. Az előző évekkel összehasonlítva figyelemre méltó változások zajlanak nálunk is.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: