DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

A Honda nagy kockázatot vállalt 2017-re

Bár tavaly már megmutatkoztak az előrelépés jelei a McLaren motorpartnerénél, Japánban úgy döntöttek, hogy teljesen új erőforrással vágnak neki az idei F1-es szezonnak

A McLaren és a Honda is elismeri, hogy feltámasztott partnerkapcsolatuk első éve, 2015 a vártnál sokkal katasztrofálisabban alakult, s bár 2016-ban egyértelmű fejlődést könyvelhettek el sokkal több pontszerzéssel, a megbízhatóságon és a teljesítményen is volt mit javítani. Annak érdekében, hogy a hibrid éra negyedik évét már esélyesként kezdjék – és hogy hozzásegítsék Fernando Alonsót a várva várt dobogós helyezésekhez –, radikális változással készültek 2017-re, amely a japánok F1-es projektjét irányító Yusuke Hasegawa szerint igencsak kockázatos húzás volt.



„Teljesen eltérő a koncepciónk” – nyilatkozta a szakember az Autosportnak. „Nagy kockázatot vállaltunk, hiszen még nem tudunk sokat erről a változatról. Annyit sejtünk, hogy teljesítmény terén előreléphetünk vele, de kockázatos, hogy vajon idén ki tudjuk-e aknázni a benne rejlő potenciált.” Az új Honda-motor megváltozott szerkezettel és elrendezéssel segítheti hozzá a McLarent az egykori dicső napok felidézéséhez, hasznosítva az elmúlt két év – többnyire negatív – tapasztalatait.

Hasegawa szerint a Honda továbbra is belsőégésű motorjára koncentrál leginkább, de fontosnak tartják a többi elem fejlesztését is. „Idén a belsőégésű motorra kell fókuszálnunk. Ha ezen a téren előrelépünk, azaz sikerül jobban munkára fogni a kipufogógázokat, akkor a turbinán is javítanunk kell, mert másképpen nem tudnánk megfelelően teljesíteni energia-visszanyerés szempontjából. Még mindig el kell végeznünk néhány tesztet, ahol fényt deríthetünk a hibákra. Remélem, sikerül megértenünk ezeket a problémákat, és hogy mire kell nagyobb hangsúlyt fektetnünk. Viszont nem könnyű összeegyeztetni ezeket az összetevőket, hogy valóban rá tudjunk jönni, milyen fejlődést értünk el a belsőégésű motorunkkal” – tette hozzá a japán.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: