DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 1. szombat
F1

„Bottas nagyon jó versenyző, de…”

A volt F1-es versenyző véleményt formált a Mercedes 2017-es felállásáról, valamint azt is elmondta, szerinte kikkel kell számolni idén a világbajnoki címért folyó harcban.

Alex Zanardi nemrégiben úgy nyilatkozott, a mai Formula-1 kissé „unalmas”, túl nagy szerepet kapnak a szabályok és a versenybírák, habár azt is elismerte, hogy a jelenlegi mezőnyben is vannak igazán tehetséges pilóták. Ezt gondolja például Lewis Hamiltonról is, aki szerinte az összes F1-es versenyző között is előkelő helyet foglal el, éppen ezért nem lesz könnyű dolga Valtteri Bottasnak, a brit új csapattársának.

Zanardi



 „Lewis Hamilton már többször bebizonyította, hogy a legnagyobb versenyzők között is igazi klasszisnak számít. Nico Rosberg legyőzte őt – ez pedig mindent elmond a német képességeiről. De most már Nico nincs ott. Bottas egy nagyon jó versenyző, ez nem kérdés, de ő nem Nico” – nyilatkozta Zanardi.

Az 50 éves sportolónak tehát kétségei vannak afelől, hogy Bottas mit tud kezdeni Hamiltonnal, azonban vannak ötletei, hogy kik lehetnének méltó ellenfelei Hamiltonnak és a Mercedesnek: „Ez az egész megkönnyíti Lewis dolgát abban, hogy megszerezze a vezetést a világbajnokságban. Utána pedig a Ferrari helyett sokkal inkább a Red Bullban érzem jobban a lehetőséget, hogy megelőzzék a Mercedest.  Nagyon bízom Daniel Ricciardóban és – mindenekelőtt – Max Verstappenben.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: