DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Alonso szerint nem az erővel lesz gondjuk

A kétszeres F1-es világbajnok úgy véli, hogy az aerodinamika nagyobb kérdés 2017-re, mint a motorerő, tetszik neki a Honda előrelépése - reméli, hogy az autóval is jó irányba haladnak.

Az elmúlt három évben nem változtak lényegesen a technikai szabályok a Formula-1-ben, idén viszont teljesen más autókat láthatunk majd a pályán - az erőviszonyokat egyelőre homály fedi, minimum a február végi barcelonai tesztig várnunk kell még arra, hogy legalább részinformációkat kapjunk a csapatok erejéről. Fernando Alonso szerint biztosan lesz olyan, akinek nagyon rosszul fognak kijönni az új szabályok.

"Amikor új szabályok vannak, lehetsz szerencsés és balszerencsés is. Ez attól függ, hogy ki hogyan értelmezi őket és hogy hogyan alakul a filozófia. Lehet, hogy te elindulsz jobbra, míg egy másik csapat azt választja, hogy balra megy és négy-öt futam után a te csomagod is arra halad, mert rosszul kezdtél. Remélhetőleg mi azok közé tartozunk, akik már az elejétől kezdve jó munkát végzünk" - magyarázta a spanyol.

alonso-mclarenhonda-austin-2016



Alonso szerint egyébként a Mercedes fantasztikus munkát végez és idén is nagyon nehéz lesz legyőzni bárkinek. "Azt kell mondanunk, hogy a Mercedes a domináns erő és idén is nehéz lesz elérni a szintjét - nem csak nekünk, hanem mindenkinek. Viszont szerintem lehetünk olyan közel, hogy elkezdhetünk harcolni. Abban 100%-ig biztos vagyok, hogy az erő terén elérjük, amit akarunk, az aerodinamika inkább kérdéses" - mondta a kétszeres világbajnok, egyúttal aláhúzva, hogy nem lehet mindent a Hondára fogni.

"A változások kicsit átalakítják a dolgokat. A Honda szépen fejlődik, ami szerintem nagy pozitívum és önbizalmat ad nekem 2017-re. Alig várom már a márciust és Melbourne-t."

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: