DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Nem lesz csapatutasítás a Red Bullnál

Sokan arra számítanak, hogy az energiaitalosok idén felvehetik a versenyt az elmúlt három F1-es szezont uraló Mercedesszel, de vajon beleszól-e a csapat ebben az esetben a pilótáik küzdelmébe?

A Mercedes 2014 óta egyeduralkodó a Formula-1-ben, s az izgalmakat csupán az mentette meg, hogy a Mercedes gyakorlatilag végig kitartott azon filozófiája mellett, hogy szabadon engedi versenyezni a pilótáit – változásra csak akkor volt esély, amikor a vb-címért három éven keresztül egymással csatázó Lewis Hamilton és Nico Rosberg összeért a pályán.

A szakértők ugyanakkor arra számítanak – vagyis leginkább reménykednek benne –, hogy az idei szabályváltozásnak köszönhetően megszűnhet a Mercedes dominanciája: elsősorban az aerodinamika terén mindig is erősnek számító Red Bulltól várják azt, hogy letaszítsák őket a trónról (persze ők erről nincsenek meggyőződve).

ricciardo-verstappen-sepang-2015-dppi



Márpedig ebben az esetben felmerülhet a kérdés, hogy az energiaitalosok favorizálják-e egyik versenyzőjüket a másikkal szemben: különösen akkor merülhet ez fel bennük, ha Daniel Ricciardo és Max Verstappen nem csak egymással vív majd a győzelmekért és az összetett elsőségért. Bár korábban jellemző volt a csapatra, hogy ha kimondva nem is, de egyik pilótájuk, konkrétan Sebastian Vettel felé húztak – Mark Webber tudna erről mesélni –, Helmut Marko szerint azonban erről most szó sincs:

„A veszély nagyon is reális” – mondta a Red Bull tanácsadója arról, hogy veszélybe sodorhatja-e a sikerüket, ha hagyják egymással harcolni az ausztrált és a hollandot. „Ugyanakkor ez semmilyen mértékben és formában nem változtatja meg a hozzáállásunkat és a szenvedélyünket. Nálunk nem lesznek csapatutasítások. Mi ennél sokkal inkább versenyzőalkatok vagyunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: