DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 23. vasárnap
F1

Pirelli: Az F1-es csapatok trükközni fognak a teszteken

Mindenki izgatottan várja a 2017-es F1-es szezon első tesztjét, ám a Pirelli motorsport-igazgatója szerint komoly reményeket ne fűzzünk hozzá, hiszen a csapatok valószínűleg nem fogják kijátszani kártyáikat.

A szabályváltozások általában felforgatják az erősorrendet a Forma-1-ben, a status quo megszűnése mellett azonban más miatt is tűkön ülve várják a rajongók február végét, amikor lehull a lepel az új autókról. A McLaren vezérigazgatója úgy véli, hogy a 2017-es modellek szemet gyönyörködtetőek lesznek, a Pirellit irányító Paul Hembery viszont úgy véli, Barcelonában csak ennek örülhetnek majd a sportág követői. A brit szakember ugyanis úgy látja, hogy az F1-es alakulatok szinte biztosan nem fogják felfedni valódi teljesítményüket a tesztszezonban, így az igazi erőfelmérő minden bizonnyal a melbourne-i Ausztrál Nagydíj lesz majd – vagy akár még az sem.

„Barcelonában biztosan nem fogjuk még megtudni, hogy ki hol áll, hiszen ebben az időszakban a csapatok még nem szívesen fedik fel lapjaikat” – nyilatkozta Hembery az Autosport International Show-n. „Sokan lesznek majd, akik el akarják rejteni valódi teljesítményüket, vagy gondolkoznak majd azon, hogy mitévők legyenek, hiszen nem tudnak közel kerülni azokhoz az istállókhoz, akik megtévesztősdit játszanak.” Hembery szerint még a szezonnyitón sem fog kiderülni a csapatok valódi tempója, „sokkal inkább Kínában, vagy Bahreinben.”



A brit úgy véli, hogy a nagyobb abroncsok 25%-kal megnövelik a tapadás mértékét, a csapatoknak pedig kevesebb kiállásra lesz szükségük a versenyek teljesítéséhez. „Az a probléma, hogy öt másodperccel lassabb autókkal teszteltünk eddig, mint amilyeneket Barcalonában látni fogunk. Ami a keverékeket illeti, nagy a kihívás számunkra, hiszen nagyon kicsi a mozgásterünk ezen a téren. Ha a számok nem olyanok lesznek, amilyeneket mutattak nekünk, előfordulhat, hogy konzervatívabbak leszünk a vártnál.”

Hembery megosztotta azt is, hogy a következő két hónap során vizes pályás teszteket szeretnének végezni, amely érdekében a Mercedest, a Ferrarit és a Red Bullt győzködi, hogy biztosítsák a Pirelli számára hibrid autóikat. „A fejlesztéseink folyamatban vannak, most viszont tesztelhetünk is, ami korábban nem fordult elő. Az utóbbi három évben szerintem összesen három ilyen napunk volt. Jelenleg 25 nap áll rendelkezésünkre, és megvan a programunk a vizes gumik megváltoztatására.

Szeretnénk előrelépni a bemelegítési sajátosságok terén, hiszen állórajtok lesznek (a safety caros szakaszok után – a szerk.), ahol az abroncsok mindig lehűlnek. Úgy kell csinálnunk, ahogyan a GP2-ben, ahol nincsenek gumimelegítőink, és gyorsan felmelegszenek az abroncsok. Ezeket a teszteket februárban és márciusban hajtjuk majd végre, ennek érdekében pedig meg fogjuk kérni az egyik csapatot, hogy szedje elő a tavaly általunk is használt átmeneti autóját.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: