DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Hill: Segítsen a kormány a Brit Nagydíjnak!

A Brit Autóversenyzők klubjának egykori elnöke, Silvestone jelenlegi F1-es szerződését nyélbe ütő Damon Hill úgy véli, a kormánynak fel kellene ismernie a Brit Nagydíj fontosságát.

Silverstone Brit Nagydíjra szóló szerződése 2026-ig él, a pályát tulajdonló BRDC azonban úgy vélekedett nemrég, hogy ha az anyagi feltételek nem lesznek kedvezőbbek a következő évek során, 2020-tól más helyszínen csaphatnak össze egymással a pilóták a ködös Albionban. A Sky Sports rögtön össze is szedte a lehetséges alternatívákat, ám pénz és/vagy szándék hiányában egyelőre úgy tűnik, hogy csak a sportág első versenyének helyszíne jöhet szóba, mint potenciális rendező.

A Brit Autóversenyzők Klubjának elnöki tisztségét 2006 és 2011 között betöltő Damon Hillnek komoly szerepe van abban, hogy a Forma-1 olyan körülmények között versenyez Silverstone-ban, amelyet bármely más gazdag helyszín is megirigyelhetne, hiszen a doningtoni projekt befuccsolása után ő volt az, aki meg tudott egyezni Bernie Ecclestone-nal egy 2026-is szóló szerződésről, feltéve, ha teljesítik az abban vállaltakat.



A pályát felújították, az anyagi problémák azonban továbbra sem szűntek meg, a hosszú távú rendezés pedig túl nagy kockázat lenne a BRDC-tagok szerint. Hill szerint a világ nagy részén a nemzeti kormányok is beszállnak az F1-es futamok támogatásába, és így kellene lennie Nagy-Britanniában is: „Ezt az eseményt nagyon szeretik az egész országban, mégis mindig nehéz volt szert tenni kormányzati támogatásra” – nyilatkozta 1996 világbajnoka a Press Associationnek.

„Talán itt az idő a Brit Nagydíj számára, hogy megnézzük, mi történik máshol, és felismerni, hogy rettentően nagy reklámértéke van, amellyel a zsenialitásunkat is tükrözhetjük. Ha a Brexit utáni Nagy-Britanniára gondolunk, pontosan ez az a terület, amelybe be kell fektetünk, hogy meg tudjuk mutatni, mit tudunk.” Silverstone számos ok miatt létfontosságú a Forma-1 számára: a Brit Nagydíj az egyik leglátogatottabb futam a naptárban, az egyik leggyorsabb és már a sportág születésénél is jelen volt, mindezek felett pedig rengeteg csapatnak a környéken van a főhadiszállása.

Hill szerint a korábbi tárgyalások bátorítóak voltak, a helyi önkormányzat kisebb anyagi támogatással járult hozzá a rendezéshez, míg a „brit Szerencsejáték Zrt”, a National Lottery segített egy új múzeum felépítésében. A Sky Sports jelenlegi szakértője úgy véli, hogy a Brit Nagydíj szervezői minden évben vért izzadnak azért, hogy a jegyeladásokból fedezni tudják a költségeket: 2010-ben 12 millió fontra rúgott a verseny jogdíja, 2016-ban 17 millió volt a Bernie Ecclestone-nak kicsengetett összeg, 2026-ban pedig előreláthatólag 26 millió font lesz majd. Nem meglepő, hogy a BRDC abban reménykedik, hogy Lewis Hamilton sikerszériája hosszú évekig folytatódni fog majd – Hill pedig bízik benne, hogy a Liberty Media történelmi helyszíneket segítő, korábban belengetett politikája Silverstone-t is gatyába fogja rázni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: