DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Újabb bizonyíték, hogy Bottas a Mercedesnél köt ki?

Már eddig is szinte biztosra vehető volt, hogy ő fogja váltani a visszavonuló Nico Rosberget, ám a hírek szerint a finn F1-es karácsony előtt már leendő új csapatának központjába is ellátogatott.

Amióta Nico Rosberg december elején bejelentette, hogy azonnali hatállyal visszavonul a Formula-1-ből, folyamatosan arról találgat a szaksajtó, hogy ki ülhet be a világbajnok üresen maradt Mercedesébe. Korábban többek között Pascal Wehrlein és Fernando Alonso neve is szóba került, ám most már hosszú ideje szinte tényként kezelik, hogy Valtteri Bottas fog érkezni a Williamstől.

Ha pedig igaz, amiről ma több sajtóorgánum, így például a Motorsport.com is beszámolt, akkor végképp biztosra vehetjük, hogy a finn lesz jövőre Lewis Hamilton csapattársa. Az említett szakoldal ugyanis úgy tudja, hogy Bottas még karácsony előtt látogatást tett Brackley-ben, a Mercedes központjában: a pilóta valószínűleg megejtette az első egyeztetéseket a mérnökökkel és a szerelőkkel, többek között az üléspozíciójával kapcsolatban.

bottas-williams-2016-dppi



Érdekesség, hogy Bottas rendkívül sűrű napokon lehet túl, ugyanis nemrég mi is beszámoltunk róla, hogy a szimulátorban kipróbálhatta a Williams 2017-es autóját, amely után úgy nyilatkozott, hogy élvezetesebb lesz a vezetés annak köszönhetően, hogy a kanyarokban jelentősen gyorsabbak lesznek az F1-es gépek.

Akármi is lesz a történet vége, az biztos, hogy a következő hetekben történik majd meg a Mercedes bejelentése – elképzelhető, hogy már január első napjaiban sor kerül majd erre. A hírek szerint azonban addig várnak ezzel, amíg azoknak a versenyzőknek a sorsa is eldől, akiket érint Bottas leigazolása. Így például valószínűleg megvárják, amíg biztossá válik Felipe Massa visszatérése a Williamshez, illetve Wehrlein is megállapodik a vele kapcsolatban egyre többször emlegetett Sauberrel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: