Ugyan a hivatalos bejelentésre minden bizonnyal várnunk kell 2017-ig, most már óriási meglepetés lenne, ha nem Valtteri Bottas ülhetne a visszavonuló világbajnok, Nico Rosberg helyére. A Mercedes megtette ajánlatát, a Williams először nem akarta elengedni rutinos alapkövét, de végül meggyőzte Felipe Massát, hogy maradjon még egy évet, így meglesz náluk a rutin, Bottas pedig megkapja élete nagy lehetőségét. Ugyan ebből még semmi nem hivatalos, de több mérvadó sajtóorgánum egybehangzó értesülése szerint így áll a helyzet.
Bottas 2013 óta tagja a mezőnynek és már tavaly is szó volt arról, hogy megkapja Kimi Raikkönen helyét a Ferrarinál, de ha valóban beülhet a Mercedesbe, talán nem fogja bánni, hogy egy évvel többet kellett várnia egy top autóra. Azt mindenesetre biztosra vette már Rosberg bejelentése előtt is, hogy egy ilyen autóban képes lesz a győzelemre.

"Nincsenek kétségeim afelől, hogy képes vagyok nyerni, csak a megfelelő autóra van ehhez szükségem. Tudom, hogy ha egy olyanba ülhetek, ami közel van a legjobbhoz, vagy ott van a három legjobb között, akkor egyértelműen meg tudom csinálni" - nyilatkozta magabiztosan az Autosportnak a kérdésről.
Hogy milyen dolga lesz Lewis Hamilton mellett, az más kérdés, hiszen a brit pilóta jelenleg az egyik, ha nem a a leggyorsabb versenyző a mezőnyben, aki komoly mentális játszmákat vív és saját bevallása szerint jövőre dupla motivációval vág majd neki az évnek - vajon a hűvös Bottas hogy kezeli majd a háromszoros világbajnokot?
Hasonlóval még nem volt dolga, hiszen Felipe Massa sem sebességben, sem karakterben nem hasonlítható Hamiltonhoz, így mindenképpen új helyzetbe kerül majd és talán mi is többet megtudhatunk arról, hogy milyen erős a pályán, vagy azon kívül.