DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Nasr is kampányol - elmondta, miben fejlődhet

A brazil F1-es pilótának továbbra sincs helye 2017-ben, legfőbb támogatója kiszállt, így nehéz helyzetben van - több dolgot is megnevezett, ahol javulhat a következő szezonban, amennyiben lehetőséget kap.

Felipe Nasr szerint az időmérős tempóján kell javítania leginkább a 2017-es szezonban, ezt nevezte meg fő céljaként. A brazil pilóta borzasztóan fontos pontot szerzett saját közönsége előtt idén, amellyel jelentős anyagi támogatáshoz juttatta a Saubert - helye azonban továbbra sincs a következő szezonra. Az opciók között szerepel a Manor, a Sauber, de felvetődött már a Williams is, amennyiben Bottas a Mercedeshez igazol, a grove-iaknak pedig nem kell Pascal Wehrlein. A helyzetet viszont nehezíti, hogy eddigi fő szponzora már nem tudja támogatni...

nasr-2016-brazil



"A kvalifikáció még mindig az a terület, ahol fejlődhetek" - mondta Nasr az Autosportnak. "A versenyeken viszont maximálisan jl teljesítettem. Úgy éreztem, hogy voltak lehetőségek, amikor pontokat szerezhettem volna, mint például Ausztriában, ahol remek helyen haladtam a biztonsági autós fázis előtt. Baku mindenki számára új volt és ott is közel voltunk a top tízhez, és természetesen ott volt Brazília, egyike eddigi pályafutásom legjobbjainak, már ha nem az volt a legjobb."

Az időmérős tempón kívül másban is többet érez még magában a brazil pilóta. "Alkalmazkodni és jól menni a változó pályahőmérséklet mellett, alkalmazkodni az aszfalt változásaihoz, ezeken a területeken is tudok még fejlődni" - magyarázta, bár éppen egy ilyen változó körülmények között megrendezett futamon szerezte egyetlen pontját...

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: