DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Pirelli: Sikeres a jövő évi gumik programja

A Pirelli főnöke, Paul Hembery beszélt a gumigyártó előtt álló tervekről, és arról, hogyan alakult a 2017-es abroncsok tesztjének programja. A szakember szerint kemény munka áll a dolgozói előtt.

A Pirellit a Mercedes, a Red Bull, és a Ferrari segítette a 2017-es évi gumik tesztelésében. A szezonzáró utáni teszten 331 kört teljesítettek a versenyzők, ami nagyjából 12000 kilométernek felel meg.

Max Verstappen, Daniel Ricciardo, Paschal Wehrlein, Lewis Hamilton és Kimi Raikkönen köröztek Abu Dhabiban a 2016-os szezonzáró után.

A fentieknek megfelelően Hembery így kezdte nyilatkozatát: „Az év utolsó tesztjén öt versenyzőnk volt, akik kipróbálták a 2017-es prototípusainkat, amivel teljesítettük a fejlesztési programunkat a három autóval egyidőben.”

pirelli-teszt-2017



Összesen 96 féle gumikeveréket próbáltak ki eddig a pilóták. Ezek közül kellene választania a gyártónak, közölte a Pirelli főnöke: „Most kezdődik csak igazán a kemény munka, amivel összegyűjtjük, és analizáljuk az összesen 24 nap, és megközelítőleg 12000 tesztkilométerről, hogy eldönthessük, mely gumikkal fogunk versenyezni jövőre.”

Hembery közölte, hogy a keverékeket természetesen a jövő évi versenygépekkel is tesztelni fogják: „Ezeket az abroncsokat természetesen az aktuális 2017-es autókon is ki fogjuk próbálni a hivatalos teszteken a következő év februárjában. A legutóbbi tesztünk Abu Dhabiban a tervek szerint alakult, és elég adatot tudtunk gyűjteni, a három átváltoztatott autónak, a Mercedesnek, a Red Bullnak, és a Ferrarinak köszönhetően, akik nélkül lehetetlen volna a programunkat teljesíteni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: