DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Az FIA visszadobta a Ferrari kérelmét

A versenybírók visszautasították a Ferrari kérését Sebastian Vettel Mexikói Nagydíjon kapott büntetésének felülvizsgálatára, szerintük ugyanis a csapat állításával ellentétben semmilyen új bizonyíték nem került elő.

Az olasz istálló elsősorban a szabályok egyértelműsítése érdekében szerette volna, ha újratárgyalják azt a mexikóvárosi futam végén történt esetet, amikor Vettel fékezés közben váltott irányt Daniel Ricciardo ellen, s ezért a versenybírók 10 másodperces időbüntetéssel sújtották, amivel utólag elveszítette a dobogót.

A Ferrari két indokkal támasztotta alá, hogy jogtalan lehetett a büntetés. Az egyik szerint Charlie Whitingnak még a Vettel-Ricciardo incidens előtt fel kellett volna szólítania Max Verstappent, hogy adja át Vettel számára a nem sokkal korábban pályalevágással megtartott pozícióját. A csapat másik érve pedig az volt, hogy a futam óta közzétett GPS-adatok új bizonyítékként szolgálnak az ügyben.

Az FIA pénteken intézkedett és egy telekonferenciát hívott össze Interlagosban, amelynek résztvevői a mexikói versenybírók, valamint a Ferrari részéről Jock Clear, a Red Bulltól pedig Christian Horner és a csapatmenedzser Jonathan Wheatley voltak.

Dppi_00116019_778



Végül azonban a Ferrari mindkét érvelését megcáfolták, így nem is vizsgálták újra az ügyet. Az FIA azt mondta, Whiting valóban az egyetlen személy, aki felszólíthat egy versenyzőt pozíciójának átadására, ám nem kötelessége ezt tenni, így nem számít hibának, hogy Verstappen esetében nem így járt el. „Az a tény, hogy a versenyigazgató nem élt ezzel a hatalmával, semmilyen kapcsolatban nem áll a később meghozott döntéssel” - írták.

„Ami a GPS-adatokat illeti, felhívjuk a figyelmet, hogy ezek az adatok a csapatok számára már a verseny közben elérhetőek. Ugyanígy a versenybírók is hozzáférnek, és erre hivatkozva hozzák meg döntéseiket.

„A Nemzetközi Sportkódex 14.2-es cikkelye kimondja, hogy a versenybírók önhatalmúlag állapíthatják meg, hogy előkerültek-e új bizonyítékok. Miután beérkezett hozzánk az összes írott és szóbeli vélemény, amelyeket alaposan szemügyre vettünk, megállapítjuk, hogy nincs új bizonyíték.”

A Ferrarinak ezen döntés ellen is van még joga fellebbezni, és azonnal jelezte is, hogy élni szeretne ezzel a lehetőséggel, majd nem sokkal később hivatalosan is benyújtották a fellebbezést. A mexikói ügy tehát tovább nyúlik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: