DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Második hazai versenyét is meg akarja nyerni Hamilton

Britnek született, de lélekben félig amerikai Lewis Hamilton, aki Silverstone után Austinban is győzni akar. Ígéretet tett rá, hogy az utolsó F1-es versenyeken keményen odacsap.

Lewis Hamilton messze a mezőny legsikeresebb tagja az Egyesült Államokban, 2012-ben, 2014-ben és 2015-ben is ő győzött Austinban – ráadásul a 2007-es, utolsó indianapolisi versenyt is megnyerte, az elmúlt öt USA Nagydíjból négyen ünnepelt győzelmet. Egy éve ilyenkor harmadik világbajnoki címét biztosította be, idén azonban egészen más pozícióban érkezik Texasba.



„Négy versenyünk maradt még, amelyekből ki kell hozni a legtöbbet, és pontosan ezt tervezem csinálni” – mondta a Mercedes sajtóközleményében Lewis Hamilton, aki 33 pont lemaradásban van a bajnoki éllovas csapattárshoz, Nico Rosberghez képest. „Minden versenyen olyan keményen kell odacsapnom, ahogyan tudok, mindent bele kell adnom minden győzelemért. Én semennyire nem fogom visszafogni magam.”

Hamilton, aki rendszeresen az Egyesült Államokba repül, második hazai futamának nevezi az austinit – az elsőt, a Brit Nagydíjat ő nyerte meg: „Ma már olyan ez nekem, mint egy második hazai verseny. Szeretem az országot, a kultúráját, az embereket és a pályát, alig várom, hogy kezdjünk. Nagyszerű emlékeim vannak Austinból, három győzelem négy versenyből, és természetesen a bajnoki cím megszerzése tavalyról.”

 

„Karrierem egyik fénypontja volt, kétség sem fér hozzá. Szinte már az amerikai rajongók is örökbe fogadtak, ezt a pozitív energiát igyekszem felhasználni hétvégén” – mondta Hamilton, aki mögött öt nyeretlen verseny állt. Ilyen hosszú rossz sorozata még egész évben nem volt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: