DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 10. péntek
F1

Alonso 2020-ig versenyezhet a McLarennél?

A spanyol pilóta többször eljátszott már a visszavonulás gondolatával, az egyik spanyol lap azonban tudni véli, hogy a McLaren F1-es csapata már az új szerződésről tárgyal vele.

Hiába a McLaren egyre javuló teljesítménye idén - bár a Japán Nagydíj nem tartozik a sorba -, Fernando Alonsótól egyre többször hallottunk olyan véleményeket az elmúlt hónapokban, hogy már eszébe jutott a visszavonulás gondolata, és ha nem fogják lázba hozni az új F1-es autók, akkor biztosan itt hagyja majd a sportágat. A spanyolt jelenlegi szerződése 2017-ig köti a McLarenhez, Jenson Button részleges visszavonulásával pedig a mezőny második legidősebb pilótája lesz jövőre.



Persze amíg lobog a tűz, addig nincs baj a motivációval, de könnyen lehet, hogy a következő szezon tényleg döntő lesz a kétszeres világbajnok karrierje szempontjából. „Biztos vagyok benne, hogy így lesz” - nyilatkozta Nico Rosberg az AS-nek arról, hogy Alonso vissza fog-e vonulni jövőre. „Ő egy olyan pilóta, aki győzelmekhez szokott hozzá, és nem vagyok biztos benne, hogy örömmel tölti el, ha a tízedik helyért harcol.

A spanyol Marca azonban másképp vélekedik. A lap hozott nyilvánosságra egy fotót, melyen Alonso beszélget Ron Dennisszel, a McLaren elnökével, és Jost Capitóval, a McLaren F1-es csapatának vezérigazgatójával a wokingiak kiszolgáló-egységében. A lap úgy tudja, hogy a gárda vezetői arról szeretnék meggyőzni Alonsót, hogy maradjon 2017 után is, a pilóta viszont ebben az esetben legalább 2020-ig szóló szerződést akar, hogy biztosan legyen esélye a világbajnoki címért harcolni. A Marca szerint a McLaren nem engedheti meg magának, hogy egy olyan pilóta távozzon tőlük, aki még mindig a mezőny egyik legjobb pilótája.

Persze kérdés, hogy ez esetben mi lesz a 2018-ra potenciáis visszatérést tervező Jenson Buttonnal, mert az biztos, hogy a friss hús Stoffel Vandoorne-t nem fogják lapátra tenni a következő év végén. Bár ha abból indulunk ki, hogy a szintén szépreményű Kevin Magnussennel is megtették ezt két évvel ezelőtt, egészen másképp fest a helyzet.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: