DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Kvjat: Tojok Pierre Gaslyra

A Toro Rosso F1-es pilótája úgy véli, megérdemelné, hogy a csapatban maradjon – de nem rajta fog múlni. Nem fél attól, mi fog történni, Helmut Markónak pedig nem köszön semmit.

A jelek szerint Danyiil Kvjat, aki Toro Rossóhoz való visszafokozása után látványosan küszködött, visszatalált a helyes útra: az autó teljesítménye már ritkábban tesz lehetővé olyan eredményeket, mint hónapokkal korábban, csapattársához, Carlos Sainzhoz azonban sokkal közelebb van az orosz, időnként – mint a sepangi kvalifikáción – le is győzi őt.

„Sosem fogom elfelejteni az embereket, akik segítettek, hogy túltegyem magam ezen a nehéz időszakon” – beszélt a brazil Globónak Malajziában Kvjat arról, hogy maga mögött tudta a szezon közepi hullámvölgyet. A 22 éves pilóta hozzátette, az említett emberek egyike a Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost. Mikor rákérdeztek, egy másik Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója volt-e, Kvjat „nem”-mel felelt. Marko hozta a döntést, hogy az évet a nagycsapatnál kezdő Kvjatot Max Verstappenre cseréljék.



Marko határoz arról is, ki ül a Toro Rossóban 2017-ben, és továbbra is elképzelhető, hogy Kvjatot elküldik a GP2 második helyén álló, bajnoki címért harcoló Pierre Gasly miatt, aki a Red Bull utánpótlásának csúcsán áll.

„Egyáltalán nem érdekel Gasly. Végzem a munkám itt, az STR-nél, jó a kapcsolatom Carlosszal, és semmi máson nem gondolkodom” – mondta Kvjat, aki személy szerint úgy véli, okkal maradhatna a csapatban jövőre. „Ha megérdemlem, itt leszek. Én úgy vélem, megérdemlem, de a saját elképzelésem nem elég. Nem félek semmitől. Az élet ilyen, bármi megtörténhet. Az F1 nem iskola, hanem egy munka. Amint már mondtam, ha megérdemlem a maradást, maradni fogok, és ha nem, az élet hosszú, és sok más dolog van, amit csinálni lehet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: